Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

117 Ez ellen az ítélet ellen vádlott, többek közt a Kbp. 358. §-ának 4., illetve 9:b. pontja alapján semmiségi panasszal élt, melynek azonban, mint alaptalannak, a legfelsőbb honvéd törvényszék helyt nem adott a következő indokolással: Kbp. 358. §-ának 4. pontjára (és a kifejtésből következtethetőleg a 9:b. pontra is) alapított semmiségi panaszában azt hozza fel vádlott, hogy a haditörvényszék a védelem sérelmével utasította el a védelemnek azt az indítványát, hogy a megelőző rögtönítélő eljárás főtárgyalási jegyzőkönyvének az a része, amely az ügyészi indítványt foglalja magában, felolvastassék. A perorvoslat használója szerint ugyanis, a rögtönítélő bírósági tárgyalás során, a honvéd ügyész elejtvén a vádnak azt a részét, hogy vádlott egy szerb sebesült őrnagyot Szerbiába átszállítva, maga is a szerb hadsereghez csatlakozott, ezt a vádbeli cselekményt, a rendes eljárásban már nem is lehetett volna vád tárgyává tenni, annál kevésbbé lehetett e cselekmény miatt — a ne bis in idem elvének megsértése nélkül — vádlottat elítélni. Ez a semmiségi panasz alaptalan. Igaz ugyan, hogy a rögtönítélő bírósági tárgyaláson — mint annak jegyzőkönyvéből kitűnik, — vádló azt a kijelentést tette, hogy vádlottat terhelő szóbanforgó cselekmény tekintetében eláll a vádtól, ámde maga a vádló hozzátette kifejezetten, hogy csak a rögtönítélő eljárás során áll el a vádtól, még pedig azért, mert e vádbeli cselekmény törvényes bizonyítékai, a törvényes határidőben be nem szerezhetők. A honvéd ügyész e kijelentésének lényege, tehát tulajdonképpen csak az volt, hogy amennyiben a rögtönítélő eljárás lefolytatható lesz és esetleg a vádlott elítéltetésével (a többi cselekmény miatt) nem végződik, vádló fenntartja magának a szóban forgó cselekmény miatt, a külön üldözés jogát, a rendes el-