Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

103 mény minősítése körül mégis tévedett és így a panasznak, az alábbi vonatkozásban, helyt kellett adni. A Kbtk. 289. §-a, a „Szolgálati hatalom" áthágásának súlyos büntető sanció alá helyezésével, az alárendelteket az elöljárói túlkapások ellen kívánja védelmezni. Ez a körülmény, valamint a hivatkozott törvényszakasz a) pontjában foglalt e kifejezés: „szolgálatközben" és az e törvényszakaszhoz fűzött megjegyzés 1. pontjában foglalt az a feltétel, hogy a tett idején mind az alárendeltnek, mind az elöljárónak szolgálatban kell lennie, arra mutat, hogy a Kbtk. 289. §-ának a) pontjában foglalt bűntett csak akkor létesül, ha az abban említett bántalmazást, szidalmazást, a szolgálatában eljáró előljáró, az e szolgálat tekintetében hozzáutalt, szintén szolgálatot teljesítő alárendelttel szemben követi el; — szóval, ha a „szolgálatközben" való bántalmazás idején, az előljáró az alárendelttel kölcsönös szolgálati viszonyban állt. Az elsőfokú ítélet azonban helyesen mutat arra a körülményre, hogy ily kölcsönös szolgálati viszonyban vádlott és sértett nem voltak a szóban forgó alkalommal. Vádlott ugyanis, aki egyébként, vagyis szervezetszerűleg, a sértettnek nem volt elöljárója, — az elsőfokú bíróság ténymegállapítása szerint, — a 38. honvéd tábori tarackos pótütegnek, Kolozsvárról Nagyváradra való menetelése alkalmával, a pótütegtől szállásmesterként előreküldetvén, e minőségében a pótütegtől különváltan, ezt jóval megelőzve haladó, egy szakaszvezető parancsnoksága alatt álló konyhaszekérre ült fel, — míg a pót ütegben menetelő sértett, annak utána, hogy beosztásából kivált, arra a konyhaszekrényre ült föl, amelyen vádlott foglalt helyet és amikor sértett a szekérről, úgy a szekér parancsnokának, mit vádlottnak ismételt tilalma dacára leszállani vonakodott, vádlott őt lovaglópálcájával való ismételt