Havasi Győző - Kálmán György (szerk.): Elvi határozatok gazdasági perekben. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1986)

A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint „semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet a jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt füz". A Ptk. indokolása a „más jogkövetkezmény "-re utalással kapcsolatban kiemeli, hogy a jogszabályba ütköző vagy annak megkerülésével kötött szerződések kivételesen a semmisségnél enyhébb következményekkel is járhatnak. így pl. az olyan kényszerítő szabállyal ellentétes kikötés, amelynek helyébe a jogszabály kógens rendelkezése lép vagy azok az esetek, amikor a jogszabály nem tiltja a szerződéssel elérni kívánt célt, csupán az annak megvalósítására szolgáló eszközöket. Lehetséges, hogy csupán a jogszabályok egybevetésével tűnik ki, hogy a tilalom megszegéséhez a jogszabály nem semmisséget, hanem más következményt kíván fűzni; nem mindig szükséges tehát, hogy a jogszabály ezt kifejezetten kimondja. A 37/1967. (X. 12.) Korm. számú rendelet 5. §-ának (1) bekezdésében foglalt hitelezési tilalommal szemben a kivételeket a 34/1967. (XII. 24.) PM számú rendelet 16. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. E rendelkezés szerint nem esnek hitelezési tilalom alá a külkereskedelmi jogosultsággal felruházott gazdálkodó szervezetek külföldiektől kapott és külföldieknek nyújtott áruhitelei, valamint a szerződéses termeltetési előleg sem. E rendelkezésnek az 54/1967. (XII. 17.) Korm. számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével való összevetése alapján megállapítható, hogy a hitelezési tilalom a mezőgazdasági termékértékesítési szerződéssel kapcsolatos pénzbeli és egyéb juttatásokra nem vonatkozik. Hasonlóképpen nem esik e tilalom alá a fejlesztési alap szabad pénzeszközei terhére a 67/1970. (XII. 31.) PM sz. rendelet 3. §-ának (1) bekezdése szerint adott kereskedelmi hitel sem. Az említett rendelkezések nem adnak alapot olyan következtetésre, hogy tiltott áruhitelek nyújtása esetében a semmisségnél enyhébb jogkövetkezmény volna alkalmazható. Erre enged következtetni az a körülmény is, hogy gazdasági életünkben nem következett be olyan változás, amely a hitelezési tilalom enyhítését indokolná, sőt a gazdaságpolitikai elvek intenciójának az felel meg, ha a gazdálkodó szervek áruhitel útján pótlólagos pénzeszközökhöz nem jutnak. Áruhitel nyújtásának engedése gazdaságilag nem időszerű, mivel ez a piaci egyensúly megbontásához, a megrendelők helyzetének gyengítéséhez, a meglevő termelési, illetve gyártmánystruktúra konzerválásához vezethetne. Miután pedig az áruhitel — az említett jogszabály alkalmazása szempontjából — a hitel fogalma alá esik, a harminc napot meghaladó fizetési határidőben történő megállapodás a hitelezési tilalomról szóló rendelkezést sérti, s mint ilyen jogszabályba ütközik, tehát semmis. Természetesen itt is figyelembe kell venni, hogy a gazdálkodó szervezetek közötti ún. tervszerződések körében a részleges érvénytelenség elve érvényesül. A semmisség jogkövetkezményei ugyanis csak az érvénytelen kikötésre vonatkozóan állanak be [Ptk. 239. § (2) bek.]. A tiltott hitelezést tartalmazó szerződés tehát általában nem dől meg, hanem csupán az ilyen tartalmú kikötés. A semmis kikötés helyébe pedig nem léphet a harminc napos fizetési határidő, mert ehhez a felek megállapodására volna szükség. Ez kitűnik a 37/1967. (X. 12.) Korm. számú 151