Havasi Győző - Kálmán György (szerk.): Elvi határozatok gazdasági perekben. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1986)

Céljából kiindulva megfelelőnek kell tekinteni a felszólítást nemcsak akkor, ha abból az érvényesített követelés határozottan és egyértelműen (jogcím és összeg vagy egyebek szerint is szabatosan megjelölve) kitűnik, hanem abban az esetben is. ha a felszólítás ilyen részletes adatokat nem tartalmaz ugyan, de a közölt adatok alapján a kötelezett meg tudja állapítani, hogy milyen jogviszonyból, illetve tényállásból származó, milyen követelésről van szó. Az első csoportba tartozó (határozottan megjelölt) követelésről van szó pl. abban az esetben, ha a szállító a szállított termékről részletes — a darabszámot, a minőséget, a választékot és az egységárat is tartalmazó — számlát küld a megrendelőnek és kéri a számla végösszegének átutalását. A másik csoportba tartozik pl. az az eset, amikor a szállítási szerződés a szállító oldalán bekövetkezett okból meghiúsul, és ezért a megrendelő vele szemben „igényét" érvényesíti, a felszólításban tehát nem jelöli meg kifejezetten, hogy „meghiúsulási kötbérigény"-ről van szó. Az adott esetben közelebbi megjelölés hiányában is felismerheti a szállító, hogy a megrendelő valójában meghiúsulási kötbérigényt érvényesít vele szemben, minthogy ennek az igénynek az érvényesítéséhez más tényállási elem nem szükséges. Az ilyen követelés ugyan nem határozott, de a közölt adatokból meghatározható. Előfordul az is, hogy a jogosult kártérítési igényt érvényesít jogalap nélküli gazdagodási igény helyett vagy fordítva. Az ilyen téves minősítés sem teszi hatálytalanná a felszólítást, ha abból egyébként kitűnik, hogy miből származik a követelés. A felszólításban tehát a jog szabatos meghatározására, minősítésére, úgyszintén a követelés összegének pontos megjelölésére vagy egyéb pontosításra annál kevésbé van szükség, mert mindez a későbbiek folytán a felek esetleges tárgyalása, egyeztetése során tisztázható és ez még változhat is. GKT 73/1973. szám (A GKT 3/1978. sz. állásfoglalással módosított szöveg.) Jótállási (garanciális) hiba esetén a kötelezettet kötbérfizetési kötelezettség a gazdálkodó szervezetek közötti szerződések körében is csak akkor terheli, ha az jótállás hiányában is fennállana, vagy abban a felek megállapodtak. A Ptk. 248. §-ában szabályozott jótállás a szerződést biztosító olyan mellékkötelezettség, amely a szolgáltatásért jogszabályban előírt vagy szerződéssel kikötött fokozott felelősséget von maga után. A jótállás a gyakorlatban túlnyomórészt a szolgáltatás hibátlanságáért való majdnem feltétlen helytállást jelenti. Ennek a rendszerint önként vállalt biztosítéki jellegű vagyoni többletfelelősségnek a tartalmát a felek megállapodása határozza meg. Az, hogy a jótállás mire terjed ki és mennyi időre szól, általában a felek egyezkedésének, alkujának, megállapodásának tárgya. 145