Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)
Váltótörvény 104—105. §. 649 latkozat a meghatalmaz ót csak abban az esetben kötelezi, ha a meghatalmazottnak jogköre vagy a törvény, vagy pedig a nyert megbizás alapján váltói kötelezésre is kiterjed; már pedig az alperesnek mint zárgondnoknak jogköre törvénynél fogva váltói kötelezettségek vállalására ki nem terjed, azt pedig az alperes nem is állította, pedig felperes vonatkozó előadásával szemben bizonyítani tartozott volna, hogy a szóban forgó biztositás ellenértékét képező biztosítási dij fedezetére adott kereseti váltónak a zárgondnoki kezelés alatti végrehajtási tömeg, illetőleg a végrehajtó hitelezők nevében való elfogadására felhatalmaztatott. (1902 október 29-én 1115/1901. sz. a.) A kereseti váltóval prolongált alapváltó aláírására adott meghatalmazás nem foglalja magában a megbízást a kereseti újított váltó aláírására is. (Curia 1897 márczius 9-én 1342/1896. sz. a.) Az a kifogás, hogy az intézvényezettel azonos nevü egyén ennek megbízásából fogadta el a Táltót, csak ugy vehető figyelembe, ba a megbízási viszony magából a váltóból tűnik ki. A kir. törvényszék: Alperes beismerte, hogy a kereseti váltón levő J. Kr. elfogadói aláírás tőle származik, de azzal védekezett, hogy azt Kr. Jakab mint a J. Kr. czég tulajdonosának megbízásából irta, és igy ö reá a váltónyilatkozatból kötelezettség nem származott. Alperesnek ezt a kifogását mellőzni kellett, mert a váltón levő elfogadmány az alperes nevével megegyezik, s nem vitás, hogy alperestől származik, azt pedig, hogy ö Kr. Jakabtól fel lett volna hatalmazva arra, hogy a Kr. J. czég nevében irja alá a kereseti váltót, nem bizonyította, stb. A kir. ítélőtábla: Helybenhagyta indokaiból. A m. kir. Curia: Helybenhagyja indokaiból s azért, mert alperes azonos nevü lévén az intézvényezettel, azt a kifogást, hogy ö a kereseti váltót megbízotti minőségben irta alá, csak ugy érvényesíthetné sikeresen, ha a megbízási viszonyt a váltó tartalma, illetve az aláírás módja bizonyítaná, mely eset itt nem forogván fenn, alperes a kereseti váltó elfogadásáért saját személyében váltójogilag felelős, stb. (1900 február 8-án 1278/1899. sz. a.) Ha valamely erkölcsi testület (egyházközség) képviselői váltókötelezettséget saját nevük alatt, annak kitüntetése nélkül vállaltak, hogy ők mint ezen testület képviselői kötelezik magukat, akkor a testület abban az esetben sem marasztalható, ha a váltón kivül bizonyít-