Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

542 Váltótörvény 93. §. reseti váltót tetszése szerint kitölteni, alperesek kifogásának elvetése és a hozott sommás végzés hatályának fentartása mellett alperesek a keresethez képest elmarasztalandók voltak. Szegedi T.: Az elsöbiróság Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. C: A kir. Ítélőtábla ítélete hh. (1902 márczius 11. 98. sz.) Kitöltetlen váltónál sincs joga a váltóbirtokosnak ahhoz, hogy a már egyszer kitöltött lejáratot a váltóadós beleegyezése nélkül megmásítsa. A lejárati nap kiigazítása esetében felperest terheli annak a bizonyítása, hogy a váltón eredetileg is olyan lejárati nap volt, a melytől számítva a keresetindításig a váltókereset el nem évült. Alperes az által, hogy a sommás végzésben foglalt meghagyás folytán a váltóöszszeget kifizette, nem vesztette el azt a jogát, hogy a sommás végzés ellen kifogással élhessen. (Curia 1898 szeptember 6-án 483/1898. sz. a.) A pénzintézet által a váltóadóshoz intézett levélben közölt esedékességi nap, a váltó lejáratára nézve megállapodást bizonyít, amivel szemben az intézet tévedést vitathat. Felperesnek az alpereshez intézett, a perhez 4., 5., 6. sz. alatt csatolt és az e vonatkozásban nem vitás tényállás szerint a kereseti váltóra vonatkozó levelei tartalmából nyilvánvaló az, hogy a peres váltó lejárati idejéül az 1906. év január hó 1-sö napja lett megállapítva, miután a felperes arra hivta fel az alperest, hogy a mondott napon lejárt, illetően esedékessé vált váltót rendezze, ellenesetben a felperes azt perelni lenne kénytelen. A felperes — a saját okirataival tanúsított eme ténynyel szemben — felhozta s a per során igazolni is kívánta azt, hogy a lejárati időre nézve megállapodás a váltóadósok egyikével sem létesült, miből folyóan a kitöltetlenül kapott váltót jogosult is volt tetszés szerinti lejárattal kitölteni. Ez a felperesi érvelés azonban nem helytálló, mert amig egyrészt az a körülmény, mely szerint az 1906. év január hó 1-sö napját lejárati időül maga a felperes nyilvánította, s emellett a kamatot is ettől a naptól követelte, — vélelmet állapit meg a mellett, hogy a szerződő felek akaratával a lejárat arra a napra tétetett, amely vélelem megerősítésére szolgál az üzleti életben általában nyilvánvaló az a szokás is, amely szerint a lejárati idő külön kitétele s meghatározása nélkül a váltó azon idő után rendszerint lejár, amely időre a kamat fizetve lett; amely megállapított vélelemmel szemben a tanuknak ama vallomása, hogy tudomásuk szerint külön lejárati idő kikötve nem lett, a kérdés elbírálására döntő sulylyal nem is bír; továbbá, mert másrészt akkor, amidőn a váltóadós a hitelezőnek a lejárati időre vonat-