Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)
Váltótörvény 93. §. 541 deti kitöltött tartalmát megváltoztassa. Minthogy pedig Klein Ignácz és Lusztig Zelma tanuk bizonyítják, hogy a még Stern Mórnak adott kereseti váltót Rosenstein Dávid alperes mint kibocsátó irta alá, a mi különben az aláirás elhelyezéséből is következtethető, felperes jogellenesen járt el akkor, midőn kibocsátóként ö látta el a váltót aláírásával és az eredeti kibocsátó Rosenstein Dávid nevét intézvényezettként irta be. Ez az eljárás nem felel meg a hitelező örökösét megillető jog megengedett gyakorlatának, s minthogy a váltó a kibocsátó saját rendeletére szól, a reá vezetett üres forgatmány pedig ki van törülve, annak alapján sem néhai Stern Mórnak, sem örökösének váltóhitelezői minősége nincs igazolva, felperes keresetével mindkét alperes irányában helyesen lett elutasítva. (1899 szeptember 5-én 549/1899. sz. a.) Nagykikindai tsz.: Alperesek kifogása abban áll, hogy R. H. az 1892. évben vett kölcsön a felperestől 400 frtot oly kikötéssel, hogy azt három éven belül visszafizeti és a kölcsön fedezésére adatott a kereseti váltó, midőn pedig az 1895. évben R. H. még mindig nem tudott fizetni, az 1896. év elején ujabb fizetési hatáidöül az 1896.. évi aratás utáni idő állapíttatott meg. A kereseti váltó tehát, melyet felperes kitöltetlenül kapott, a kelet és lejárat tekintetében a valósággal és illetőleg a megállapodással ellentétesen töltetett ki, amiből az következik, hogy a váltó a megállapodás szerinti fizetési napon, az alperesek szerint 1896 augusztus 1-én lett volna fizetés végett bemutatandó és fizetés hiánya esetén óvatolandó, amit azonban felperes nem tett; a f. évi május 23-án történt óvatolás pedig a felp. visszkereseti jogának fentartására nem alkalmas. Felperes tagadta, hogy akár a váltó lejárati idejére, akár annak egyéb lényeges kellékeire nézve közte és az alperesek s illetve a váltó elfogadója, R. H. közt bárminő megállapodás létesült volna. Ezzel szemben alperesek R. H.-re hivatkoztak, mint tanura, a nevezett tanú vallomása alapján nem tekinthető bizonyítottnak az, hogy a kereseti váltó lejáratát illetőleg alperesek és a felperes közt határozott megállapodás létesült volna, azért sem, mert a váltónak alapul szolgáló köztörvényi tartozás esedékességének megállapítása, szemben azzal, hogy a váltón a lejárati határidő ki nem töltetett, még nem foglalja magában a váltó lejárati napjának kitöltése iránt létrejött megállapodást. Eszerint alperesek abbeli kifogása, hogy a váltó lejárati napja köztük és a felperes között határozottan megállapittatott és nevezetesen olyanul az 1895. évi augusztus első napja tüzetett ki, bizonyítást nem nyert. Tekintve pedig, hogy ilyen körülmények közt felperesnek a váltótörvény 93. §-a értelmében jogában állt a kitöltetlenül kapott ke-