Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

178 Váltótörvény 36. §. Váltókapcsolatban nem álló oly személy, a ki a lejárt váltót fizetés utján, de hátirat vagy engedmény nélkül magához váltja, a reá át nem ruházott váltó alapján a követelés érvényesitésére váltói uton legitimálva nincs. (Curia 1S89. december 18-án 902/1889. sz. a.) A kibocsátónál sem elegendő a váltó birtokának puszta ténye a perlési jog megállapitásához, hanem ő reá is áll az az általános szabály, hogy a váltóbirtokos csak mint rendelvényes vagy mint forgatmányos, vagy csak akkor léphet fel fizetésre irányuló keresettel, ha visszkereset alatt álhán, a váltót visszaváltotta. A váltó birtoka megállapitja ugyau a vélelmet, hogy a kibocsátó, mint visszkereset alatt álló, előző beváltás utján jutott más rendeletére szóló váltó birtokába; ez a vélelem azonban lerontható. A kir. ítélőtábla: A váltótörvény 7. §-a a kibocsátónak, 23. §. 1. bekezdése az elfogadónak váltójogi felelősségét elvileg állapitja meg annak meghatározása nélkül, hogy a kötelezettség kinek irányában áll fenn. Megjelölik az adóst, de nem jelölik meg a hitelezőt. Azt a kérdést, hogy a váltókövetelés kit illet, a törvény egyéb rendelkezései szabályozzák. Ezek szerint a váltó birtoka mindig szükséges (39. §.), de másrészt a váltónak puszta birtoka sohasem elegendő a váltókövetelés érvényesitéséhez. Legitimálva van nem forgatott váltónál a rendelvényes, forgatott váltónál a hátiratok összefüggő és hozzá lenyúló lánczolatával igazolt forgatmányos (36. §.); lejárat után, ha az intézvényezett nem fizetett, a váltókapcsolatban és visszkereset alatt álló személyek közül az, ki a váltót beváltotta. A mi különösen a kibocsátó jogait illeti, a 23. §. 2. bekezdése, szemben az 1840: XV. t.-cz. 80. §-ának ellenkező rendelkezésével, annak kimondására szoritkozik, hogy az elfogadás az intézvényezettet a kibocsátó irányában is váltójogilag kötelezi, de nem határozza meg a kibocsátó kereseti jogának megállapitásához kivánt feltételeket s igy a legitimátio kérdését meg nem oldja. Magában az a puszta tény ugyanis, hogv az intézvényezett elfogadói nyilatkozatát a váltóra ráirta, nem jogosíthatja fel a kibocsátót, hogy tőle fizetést követeljen, mert ehhez okvetlen a váltó birtoka és a legitimátio szükséges. De a törvény mi támpontot sem nyújt arra, hogy éppen a kibocsátónál a váltó birtokának puszta ténye elegendő lenne a perlési jog megállapitásához, tehát reá nézve is áll az általános szabály, hogy a váltóbirtokos csak mint rendelvényes vagy mint forgatmányos, vagy csak akkor léphet fel fizetésre irányuló keresettel, ha visszkereset alatt állván, a váltót visszaváltotta. A váltó birtoka megállapitja ugyan a vélelmet, hogy a kibocsátó, mint visszkereset alatt álló előző beváltás utján jutott más rendeletére szóló váltó birtokába, ezt a vélelmet azonban a jelen esetben lerontja a tanúnak a som-