Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)
74 A m. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyt ád és J. rendezett tanácsú városban 1896. évi deczember 30-án megtartott községi tisztújító széken foganatosított elöljárói segéd- és kezelőszemélyzet választását megsemmisíti. Indokok: az 1886 : XXII. t.-cz. 72. §-a szerint a tisztújító szék elnöke községekben a főszolgabíró, vagy az általa megbízott szolgabíró, rendezett tanácsú városban pedig az alispán, vagy akadályoztatása esetén a törvényhatóság által e végre kiküldött helyettes. A törvény ezen határozott rendelkezése szerint tehát, ha az alispán akadályozva van, még az alispánnak az 1886. évi XXI. t.-cz. 69. §-ában kijelölt állandó helyettese: a főjegyző sem elnökölhet törvényhatósági külön helyettesítés nélkül a tisztújító széken — kivéve természetesen azon esetet, midőn az alispáni állás rövidebb vagy hoszszabb időn át betöltve nincs s a főjegyző ezen időn át állandó alispáni helyettes, a mint községekben nem járhat el a főszolgabíró állandó helyettese, a szolgabíró sem külön megbízás nélkül, csupán az a különbség, hogy míg községekben a törvény szerinti rendszeres tisztújító széki elnök, a föszoL gabiró bizhatja meg állandó helyettesét, addig rendezett tanácsú városban nem a törvényszerinti rendszeres tisztújító széki elnök az alispán, hanem a törvényhatóság rendeli ki a helyettest, Az alispán és főjegyző együttes akadályozása esetén, csupán a közigazgatási ügymenet akadálytalan menete biztosításául az ezek teendőire szabályrendelet által kijelölt tiszti főügyész külön törvényhatósági megbízás nélkül épen nem elnökölhet rendezett tanácsú városi tisztújító széken, mert általános jogszabály, de az 1886. évi XXI. t.-cz. 11. §-ban tételes törvény által is ki van mondva, miként a törvényhatósági szabályrendelet a törvénynyel nem ellenkezhetik, már pedig akkor, a midőn a már idézett 1886 : XXII. t.-cz. 72. §-a az alispán akadályoztatása esetére, még ennek törvényszerinti helyettesét sem ruházza föl azon joggal, hogy törvényhatósági külön megbízás nélkül a tisztújító széken elnököljön, hanem a törvényhatóság által rendeli a helyettes kiküldetését, a J.-vármegye által 1895. évi október hó 15-én 24003. szám alatt alkotott szabályrendelet nem értelmezhető