Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak, nemkülönben más legfelsőbb foku itélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet (Budapest, 1912)
350 Btkv. 333. §. szerint meglopja és semmi sem igazolja azt a feltevést, hogy vádlott kizárólag abból az egy zsebből akart lopni, amelybe belenyúlt és a melyben kezét megfogták. így határozván meg a vádlott szándékát, a kisérlet fenforgása komolyan kérdés tárgyát sem képezheti, mert azon a vonaton, a melyen vádlott zsebtolvajlási szándékkal utazott, számos oly zseb volt, mely nem volt üres' s igy csak véletlen, hogy vádlott épen üres zsebbe nyúlt. — C: Hh. (1897 április 7. 2830.) 1236. Tárgy hiánya miatt be nem fejezett lopás nem elállás. C: Vádlott a baptista egyház bezárt imaházába hamis kulcs segélyével két izben behatolt, az ott levő jótékony czélra szolgáló pénzgyűjtő perselyt hamis kulcscsal kinyitotta s a lopást csak azért nem fejezte be, mert a perselyben semmi pénzt sem talált. Ebből a T. nem tévesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy vádlott a most ismertetett cselekvőségével a minősitett lopás bűntettét már megkezdette, a mennyiben a kérdéses perselyben tényleg könyöradományok szoktak tartatni s csak a véletlennek tulaj donitható, hogy a cselekmény elkövetése alkalmával a persely üres volt; ezek szerint pedig a vád alapját képező fez a tette a vádlottnak büntetendő cselekmény tényelemeit kimeriti. (1907. évi október hó 31-én. 8462. sz.) 1237. Nincs elállás, ha a lopás a tárgy silánysága miatt nem végeztetik be. P. A. vádlott azalatt, mig I. I. vádlott, ki akkor pisztolyt viselt, a H. A.-né ludóljáról a zárt feltörte abból a czélból, hogy onnan ludakat lopjanak, mellette őrt állott, ezt a megkezdett cselekményt azonban nem végezték be, mert a ludakat soványaknak találván, ott hagyták. C: Eme tényállás alapján a 67. §. mellőzése helyes, mert vádlottak a megkezdett cselekmény elkövetésétől nem önként állottak el, hanem tőlük nem függő más véletlen okból. (1907 márczius 20. 2745. sz.) 1238. Kerítésen át való bemászás, lopási szándékkal, lopás megkezdése. Bekerített helyre, idegen ingó dolognak jogtalan elvétele czéljából való bemászás nem előkészületi cselekményt, hanem a B. T. K. 333. §-ában és a 336. §-ának 3. pontjában meghatározott lopás bűntettének egyik alkatát képezvén: a vádlott akkor, midőn a másfél öl magas keritésen keresztül a kertbe lopási czélzattal bemászott, a minősitett lopás bűntettének véghezvitelét megkezdette. (Guria 1888. évi 8347. sz. 1889 május 15.)