Edvi Illés Károly (szerk.): Az anyagi büntető törvények és a sajtótörvény. A büntető novellával, az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, utasításokkal és a felsőbíróságok határozataival kiegészítve (Budapest, 1915)
52 Btk. 41. §. tátik — határozni, vagy további intézkedést s esetleg' a kir. ügyészhez a napló bemutatása mellett jelentést tenni tartozik. 49. §. Ha oly fogházban betegszik meg valamely fogoly, a mely kórosztálylyal nem rendelkezik s ha e betegség az orvos által komoly betegségnek ismertetik fel: ezen esetben az illető, ha öt súlyos bünvád terheli s különben is könnyen a vizsgálat meghiúsításától vagy szökéstől lehetne tartani: a legközelebbi oly fogházba szállítandó át, hol ily kóroda létezik, hahogy a szállítás a beteg életének veszélyeztetésével nem jár. De ha ezen áthelyezés tanácsosnak vagy eszközölhetőnek egy vagy más tekintetből nem mutatkoznék: akkor ezen beteg számára egy arra alkalmas külön szoba rendezendő be vagy bérlendő ki s az illető felgyógyulásáig vagy haláláig figyelmes ápolás és gyógyítás mellett ott ép oly gondos őrizet alatt tartandó, mintha fogházi kórodában feküdnék. 50. §. Ha azonban sem a vizsgálat meghiúsításától, sem szökéstől tartani nem lehet, a vétség is, melylyel az illető vádoltatik, vagy a melyet az elitélt elkövetett, csekélyebb természetű s különben az illetőnek egyénisége is tekintetre érdemes: ugy az — Kezesség mellett — ha ö vagy valamely hozzátartozója kívánja, családjához, rokonaihoz, vagy valamely más magánházhoz is ápolás végett, betegsége tartamára, míglen t. i. ismét fenjárhat, helyben kiadható, vagy a helybeli közkórházban, vagy a szegények ápoldájában elhelyezhető. 51. §. Ha pedig helyben vagy a közel községben országos vagy rendszeres községi kórház létezik, a czélszerü kórházi helyiséggel nem rendelkező fogházban súlyosan megbetegedett, vagy ragályos nyavalyába esett foglyok, valamint azok is, a kik gyakori időszakokban előforduló nehéz nyavalyában szenvednek: ezen kórházba vétetendök fel, e ezélra elkülönített osztályba. 52. §. Ha a súlyos betegségbe esett fogoly a fogházi orvoson kívül még különös bizalmát biró más orvos tanácsát és segedelmét is kívánná használni: akkor, ha az lehetséges, azon orvos is meghívandó a beteg állapota fölött tartandó orvosi tanácskozásra. Ez azonban mindenkor az illető letartóztatottnak vagy családjának költségére történjék. Ugyanily esetben megengedtetik az is, hogy a letartóztatotthoz, ha ugy kívánná, a fogház rendes lelkészén kívül más lelkész is meghívathassák. 53. §. Ha pedig a súlyosan beteg fogoly családját vagy rokonait óhajtaná látni: a beteg ezen kívánsága is, ha a vizsgálat meghiúsításától vagy máskülönben a büntetés kijátszásától tartani nem lehet, a mennyiben azt az idő és egyéb körülmények megengedik, rendszerint teljesítendő. A főbenjáró súlyos büntettél terhelt vizsgálati foglyoknak ezen kívánságuk azonban csak a legnagyobb elővigyázat mellett és főleg csak az esetben teljesittethetik, ha az orvos a betegséget csakugyan halálosnak, vagy legalább a felgyógyuláshoz kétes reményt nyújtónak nyilvánítaná. 54. §. Ugyancsak . a fönnebbi szabályok alkalmazandók a fogházba viselösen került és elzáratásuk ideje alatt szülő nőszemélyek irányában is. E ezélra a kórházban külön helyiség rendezendő be, ha helyben külön szülház nem létezik s mindaz eltávolítandó, mi a szüléskor az anyának vagy a gyermeknek életét veszélyeztetné. 55. §. Áz anya gyermekágya és szoptatása idején gyermekével együtt állapotának megfelelő ápolásban és tartásban részesítendő s a gyermeknek a szülöttek anyakönyvébe való törvényszerű bejegyeztetése végett az illető vallásfelekezetben lelkésznél a kellő intézkedések megteendők. Mig a gyermeknek az anyai emlőre szüksége van s az anya azt szoptathatja: mindaddig a csecsemő anyjánál hacyandó. Ha az anya szoptatni nem volna képes, vagy nem akarna: gondviselés végett a gyermek az atyának vagy az anya rokonainak, mihelyt lehetséges, adassék át; ha pedig ilyenek nem találtatnának vagy szegénységük miatt dajka fogadására s a gyermek tartására tehetetlenek volnának: a gyermek szoptatás és ápolás végett a fogház falain kívül a rabtartási átalányból előlegezendő költségen, késedelem nélkül kiadandó. Az ily gyermeknek tartási és áp ilási költségei a kir. belügyminisztérium felügyelete alatt álló lelenczalapnak terhére számitandók fel. 56. §. Ha a nő teherbeejtése letartóztatásának idejére esik: a