Edvi Illés Károly (szerk.): Az anyagi büntető törvények és a sajtótörvény. A büntető novellával, az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, utasításokkal és a felsőbíróságok határozataival kiegészítve (Budapest, 1915)

Blk. 279. §. 383 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettének a Btk. 65. §-a szerinti kísérletében mondatik ki bűnösnek. (C. 6130/97. Bj. T. XXXV. 17.) Szándék. 25. Lásd a 278. §-nál 21., 23., 25. és 31. pontok alatt. 26. Ha valaki oly eszközzel üt másra, melyről feltehctte, hogy az könnyen halált okoz és az ütést ismétli is; ha az ütések következtében halál állott be: nem halálos testi sértés, hanem szándékos emberölés mondandó ki. (C. 1203/82. Dt. 11. 168.) 27. A test nemesebb részének öldöklő eszközzel és megfelelő erő kifejtése mellett szándékosan történő halálos megsebzéséböl emberölési szándékra kell következtetni. A vádlott által szenvedett tettleges bántalmazás csak akkor indokolja a Btk. 281. §-ának alkalmazását, ha a vádlott az emberölést a szenvedett bántalmazás után rögtön követte el. Mihelyt e bántalmazás és az emberülés között annyi idő telt el, hogy az emberölés nem mondható „rögtön" rá következettnek: a 281. §. nem alkalmazható. De ez esetben a szenvedett bántalmazás magában véve is oly rendkívüli enyhítő körülmény lehet, hogy a büntetés a Btk. 92. §-a alapján leszállítható. (C. 559/83.) 28. Tekintve, hogy az orvosok szakértői véleménye szerint a hullán talált verés nagyfokú és kiterjedésre nézve a legritkább esetek közé számitható s hogy ennek folytán a halál orvosi segély mellett is minden valószínűség mellett beállott volna; tekintve, hogy vádlott e sérelmezéseket beteges és elgyengült nején követte el: az iránt sem foroghat fenn kétely, hogy vádlott e cselekményt ölési szándékkal hajtotta végre. (C. 9896/83. Bj. T. VII. 83.) 29. Vádlott cselekménye nem volt szándékos emberölés bűntettének minösithető. Mert azon fenyegető szavak: „muszáj agyonütnöm a czigányt", az ölésre irán3'ult szándéknak nem elégséges bizonyítéka, ha figyelembe vétetik, hogy köztapasztalás szerint a felingerült ember sokszor fenyegetődzik nagyobb bántalom elkövetésével, mint a melyet a cselekvés pillanatában véghezvinni szándékoznék. Mert továbbá a cselekmény elkövetésének módjából és a használt eszköz minőségéből sem lehet az ölési szándékra szükségszerű észtani következtetést vonni; miután egy kerítésből kitört darab fa nem oly eszköz, melylyel ember fejére ejtett egyetlen ütés rendszerint a sértett halálát okozná. Mert végül jóllehet az orvosi szakvéleményben az áll, hogy a sérelem „nagy erőkifejtéssel" ejtett ütés eredménye, minthogy ugyanazon szakértők a hozzájuk intézett birói kérdésre kijelentették, hogy tekintettel a meghalt koponyacsontjának gyenge alkotására, „a testi sérelem egyénileg volt halált okozó": jelen esetben a nagy erőkifejtés is mint ölési szándék megállapítására vezető adat csak viszonylagos jelentőséggel bir. Ez okból a 306. §. volt alkalmazandó. (C. 6192/83. M. f. h. V. 330.) 30. Ha a pisztoly, melylyel a lövés történt, csak söréttel volt megtöltve és igy alkalmasabb volt a testi sértés okozására, mint az ölésre: ez esetben a használt eszközből nem lehet az ölési szándékra következtetni. (C. 424/83. Dt. III. 17.) 31. Az ölési szándék megállapítására nem elég csak az eszköznek és a sértések helyének figyelembe véltele. A jelen esetben is söréttel történt lövés esetén csak halált okozó súlyos testi sértés állapíttatott meg: mert a fenforgó körülmények nem támogatják azon feltevést, hogy vádlott ölési szándékkal sütötte el fegyverét a gyümölcsösből menekülni akaró, lopással gyanúsított egyénre, a kit megfoghatott volna. (4091/84. Bj. T. VIII. 359.) 32. (Cs.) Habár kétségtelen, hogy a szándékos emberölés lényeges feltétele az élet kioltására irányzott akarat, azonban e követelmény egyáltalán nem érinti az ettől különböző egyébként is alaki kérdést: hogy melynemü bizonyítékok kívántatnak az ölési szándék létének bizonyítására és hogy mely esetben fogadható el az ölési szándék léte bebizonyítottnak? Ez utóbbi kérdést illetőleg a tábla ítéletének indokai ellenében is fenn kellett tartani azon általános szabályt: hogy a szándékot ép ugy lehet egyenesen, mint közvetett bizonyíték által bebizonyítani, valamint minden más az észlelet és a tapasztalat körében felmerülő változás megtörténte és miként történte, ép ugy lehet az egyenes, valamint a tényekből volt következtetések általi bizonyítás tárgya. Eu-