Edvi Illés Károly (szerk.): Az anyagi büntető törvények és a sajtótörvény. A büntető novellával, az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, utasításokkal és a felsőbíróságok határozataival kiegészítve (Budapest, 1915)

20 Blk. 34. §. 5. §. A beszállított fegyenczek egyenkint az igazgató, vagy távol­létében ennek helyettese elé állitandók, a hol személyazonosságuk a személyleírás nyomán, a szabadságvesztés-büntetés neme (fegyház) pe­dig az ítéletek alapján megállapíttatik; az átvételről az áíkiséréssel megbízva volt őrnek megfelelő bizonylat adatik ki. Hasonlóan az igazgató vagy helyettese fogadja be, illetőleg veszi át a közvetítő intézetből visszaküldött, a feltételes szabadságról bevont s a szökésből visszakerült fegyenczeket is. G. §. Az átvétel megtörténtével a fegyencz megmosdattatik, meg­fiirösztetik, megfésültetik és rá tiszta fegyenczruha adatik; ezenkívül a férfiaknak haja oly módon, hogy tisztántartásuk megkönnyittessék, levágatik és szakálla leborotváltatik; — saját ruhanemű viselése meg­engedve nincs. 7. §. Az intézet törzskönyvébe a beszolgáltatottnak neve, sze­mélyleirása, vallása, életkora, állapota, származása, rendes lak-, vagy utolsó tartózkodási helye s egyéb személyes vizonyai, előélete s mostam büntette, a fegyintézetbe érkezéséneik és leendő kiszabadulásának napja, a beszolgáltató kir. ügyészség neve s az előirt statisztikai rovatok 24 óra alatt pontosan bejegyzendők. A bejegyzésnél a fegyencz a fön­tebbi pontok felől kikérdezendő és ha állításai a hőszolgáltatási okmá­nyokban foglaltaktól lényegesen eltérnének a netaláni tévedés felderí­tésére vagy hiány pótlására a beszolgáltató kir. ügyészség azonnal fel­szólítandó. Ugyanezen törzskönyvben jegyzendő fel utólagosan azon időpont is, melyben a fegyencz közvetítő intézetbe szállíttatott vagy esetleg feltételes szabadságra helyeztetett (bűnt. tk. 44., 48. és 52. §§.), meg­kegyelmeztetett, ápoldába vitetett vagy meghalt. 8. §. A beszolgáltatási okmányok irattárba helyezés előtt, tájé­kozás végett az igazgató, lelkész és tanító által tanulmányozandók, mi­nek megtörténtét ezek láttamozással és névaláírásukkal bizonyítják. Különösen fontos esetekben a bíróságtól a bűnügyi iratok betekintés végett elkérhetők. Az erkölcsjavitási észleletek feljegyzésére és a, fegyelmi kihágások nyilvántartására minden értesitő-táblázathoz megfelelő nyomtatvány csatolandó. 9. §. A befogadott fegyencztöl minden, a mi rajta s vele van, az őrparancsnok jelenlétében egy, e tekintetben az igazgató által külön megbízott főfegyör által elvétetik; a ruhák kitisztittatván, az őrparancs­nok által megbccsültetnek, a fegyencz jelenlétében ennek nevével meg­jelöltetnek s a raktárban elhelyeztetnek. Minden őrizet alá vett tárgy az i- czélra rendelt könyvbe bejegyeztetik; e jegyzék a fegyencz előtt felolvastatván, általa aláírandó vagy keresztvonásával ellátandó. A fegyencz pénze s netaláni ékszerei az őrparancsnok által jegy­zék mellett az ellenőrnek adatnak át. 10. §. A fegyenczek nagyon elviselt ruhái, melyek megfoltozva sem volnának használhatók, ugy a kitisztithatlanok, elmocskoltak s a könnyen romlásnak indulók, továbbá az életfogytiglan vagy öt évnél hosszabb időre ítélteknek bármily ruhái őrizet alá nem vétetnek. Az őrizet alá nem vett ruhákat a fegyencz hazaküldheti, vagy as igazgatóság közvetitése mellett más, a szabaduláshoz közel álló fe­gyenczhek átadhatja, vagy végre ezek az ellenőr által eladatnak és azok ára az illető tulajdonos javára iratik. 11. S. A raktárba helyezett ruhák épségben tartásáért első sor­ban a közvetlen kezeléssel megbízott főfegyör, másodsorban pedig a raktárra felügyeletet gyakorló gondnok, vagy a gondnoki teendőkkel megbízott fegyintézeti hivatalnok felelős s mindkettő esetleg kártérí­tésre is kötelezhető. Magánelzárás. 12. g. Minden fegyencz — a beszállítás közben megbetegültek ki­vételével — még beszolgáltatása napján magánzárkába helyeztetik és ha három évig, vagy ennél hosszabb ideig tartó fegyházra ítéltetett:

Next

/
Thumbnails
Contents