Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

társadalomnak az idős, eltartásra szoruló személyek iránti felelősségérzetét is kifejezésre juttatja. A szülőtartás megítélésével azonban a bíróság munkája nem ér véget. Gondoskodni kell ugyanis arról, hogy a határozatának érvényt is szerezzen. Evégből közvetlen felhívás (letiltás) útján kell biztosítania a megítélt tartásdíjnak a munkabérből és hasonló járandóságokból történő behajtását, sőt akkor jár el helyesen, ha a bírósági végrehajtó útján ellenőrzi a felhívás (letiltás) foganatosítását. A bíróságoknak minden törvényes intézkedéssel elő kell segíteniük, hogy a tartásra szoruló szülők jogai hatékony védelemben részesüljenek. * Az Irányelv megállapítása folytán a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 144., 145., 146., és 147. számú állásfoglalásai hatályukat vesztik. 9. számú IRÁNYELV a házassági bontóperekkel kapcsolatos általános szempontokról A házassági bontóperekben folytatott ítélkezési gyakorlat fejlesztése és egységesítése érdekében a Legfelsőbb Bíróság a 3. számú Irányelvében megállapította az ilyen perek tárgyalásánál és eldöntésénél irányadó általános szempontokat. Azt a tapasztalatot tartotta szem előtt, hogy a házasfelek gyakran nem a valóságos tényállásra hivatkoznak a bontóperben, mert nem kívánják az elválásukat kiváltó okokat és körülményeket feltárni, továbbá, hogy a házasság felbontására vezető okok részletekbe menő felesleges feltárása és boncolgatása a volt házastársak között gyakran ellenségeskedésre és gyűlöletre vezet, amelynek következményeit a gyermekek sínylik meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság egyebek mellett azt az irányítást adta, hogy a házastársaknak a házasság felbontására irányuló szabad, befolyásmentes, komolyan megfontolt, végleges elhatározáson alapuló közös akaratnyilvánítása a házasság szempontjából olyan lényeges körülmény, amelyből az egyéb tényekkel összefüggésben a házasélet végleges és teljes megromlására lehet következtetni. Ez az iránymutatás a gyakorlatban helyesnek bizonyult, az Irányelv lehetővé tette a véglegesen szétesett házassági kapcsolatoknak kulturált, a szocialista erkölcsi felfogásnak megfelelő módon való rendezését. Az 1952. évi IV. törvény módosítása és egységes szövege tárgyában alkotott 1974. évi I. törvény (Csjt.) a 3. számú Irányelvnek ezt a tételét törvénybe iktatta. Az Irányelv egyéb tételei azonban továbbra is hasznos szerepet tölthetnek be az ítélkezési gyakorlat helyes irányú fejlődésének és egységességének biztosítása terén. Emellett a most már törvényben szabályozott arra az esetre is indokolt néhány vonatkozásban a korábbi iránymutatások fenntartása, amikor a házasfelek házasságuk felbontását egyező akaratnyilvánításuk alapján kérik. Ezért — figyelemmel arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt években is több esetben adott elvi irányítást a házassági bontóperekkel kapcsolatos kérdésekben — szükséges, hogy a Legfelsőbb Bíróság a házassági bontóperek tekintetében az új szabályozás szem előtt tartásával adjon átfogó elvi irányítást. 27