Magyar döntvénytár, 20. kötet - 1913 (1914)
6 Közigazgatási határozatok. zottságának a községekről szóló törvényjavaslat tárgyában tett jelentésének mellékletét képező törvényjavaslat szövegében a 32. §-ban a legtöbb adót fizető községi képviselőtestületi tagnál ugyancsak „nagykorú" nők emiittettek, mint akiknek meghatalmazottai a képviselőtestületben helyet foglalnak. Ez utóbbi szakasz országgyűlési tárgyalásából pedig kitűnik, hogy egyáltalában nem czéloztatott, hogy egy ugyanazon községben egyfelől a férj, másfelől a feleségének megbizottja külön-külön jogot gyakoroljon s ezért a 32. §. akként fogadtatott el, amint az törvénynyé vált, s amelynek értelmében a férjes nők az adó alapján való képviselőtestületi tagságtól elzárattak. A törvényhozónak a 32. §. rendelkezésében ekként megnyilvánitott czélzata a joghasonlatosság elvénél fogva, alapul szolgál a 38. §-ban ugyancsak a „nagykorú" nők meghatalmazott utján való választási jogosultságra vonatkozóan foglalt rendelkezésnek s a törvény e két intézménye között az összhang csak ugy létesül, ha, miként a képviselőtestületi tagságnál, ugyanakkép a községi választói jogosultságnál is, a férjes nőnek adója a nő részére, férjétől külön, önálló jogot nem ad. A törvény ilyen magyarázatának helyességét megerősiti az állandó gyakorlat is. amely szerint meghatalmazott utján való községi választójog következetesen megtagadtatott a férjes nőktől. (Kb. 9357/912. K. sz.) V. ö.: Kb. 800/899. K. (Uj Dtár X. 128. 1.) 1886: XXII. t.-cz. 75. §. 9. A községi törvénynek az a rendelkezése, hogy „a lelkész" községi elöljáróvá nem választható, csak arra a lelkészre vonatkozik, a ki az illető községben a lelkészi teendőket tényleg ellátja, más lelkésznek községi vagy rendezett tanácsú városi tisztségre való alkalmazását azonban a törvény nem tiltja. (Kb. 7891/1911. K. sz.) Községi elüljárókká választhatásra vonatk. 1. Uj Dtár X. 139. 1. közölt eseteket. Illetmény és nyugdijügyekben.* 3 883: XXX. t.-cz. 47. §.; 1886: XXII. t.-cz. 138. §.; 1893: IV. t.-cz. 15. §.; 1894: XXVII. t.-cz. 1. §. 10,, Felekezeti középiskolához a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kinevezett tanár az állami alkalmazottakat megillető községi adómentességre igényt nem tarthat. Kb. A panaszló tanárokat a református vallásfelekezet által *) Nyugdíj- és illetményügyekben az uj nyugdijtörvény intézkedései folytán a közigazgatási bíróság joggyakorlata által teremtett jogállapot sok tekintetben változást fog szenvedni.