Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

172 Kötelmi jog is, hogy nincs kifogása az ellen, ha a bekebelezési engedély a bérlő­társ bérleti jogának biztosítását fogja tartalmazni és nem akadá­lyozhatja az a másik körülmény sem, hogy a felperes a felebbezési tárgyalásnál kereseti kérelmét olykép módositotta, hogy az alperes a bérleti jognak ugy a felperes, valamint bérlőtársa B. F. javára való bekebelezésére alkalmas okirat kiadására köteleztessék, mert ez a módositás nem foglal magában keresetváltoztatást. (1912. jan. 25-én, 1911. G. 245. sz. a.) Azonos: 282/905 (Uj Dtár II. 157. 1. Gr. XII. 385. 1. Ö. D. V. 521. I.) Lásd a „Dologi jog"-ban „Közös tulajdon" alatt közölt C. 152/912. sz. jog­esetet s az itt feldolgozott joggyakorlatot. — Követelés megoszthatása. Bpesti T. I. G. 183/901. (Uj Dtár II. 159. 1.) Követelések és tartozások átszállása. Tervezet 1250—1274. §. 288. A személyhez kötött jogosítványoktól eltekintve, enged­ményezés tárgya lehet minden magánjogi kötelmen alapuló jog, jogosítvány s követelés, tehát az a jogügylet is, amelynek alapján a vevő követelhette egy harmadik személytől mint eladótól, hogy az a neki eladott és szállítani kötelezett árut az engedményesnek szál­lítsa. (G. 1912. szept. 3. 206. V. sz.) V. ö.: C. 633/94. (Gr. VIII. 749. 1. Gl. II. 2. 730. 1. Ö, D, V, 538, 1.) 289. Az életbiztosítási kötvény tartalma szerint a kötvényből eredő jogoknak más személyre való átruházásához a biztosító-tár­saság írásbeli hozzájárulása szükséges s a társaságnak hozzájárulása esak a biztosítottra a kötvényből háramló jogokra vonatkozólag történt meg. Ekként tehát a felperes az átruházás által a biztosított halála esetére a kedvezményezettnek fizetendő összegre jogot nem szerzett. A m. kir. Curia: A keresethez A) alatt csatolt nyilatkozat tar­tama szerint B. L. biztositott mindazon jógákat ruházta át 5000 Kor. erejéig a felperesre, a melyek a nyilatkozatban körülirt tartalmú és az ellenirathoz 7. alatt és az alperes részéről az Universale biztosító társaság ellen lefolytatott pernek beszerzett irataihoz 2:1. alatt csatolt életbiztosítási kötvény szerinti biztositásból rá háramolnak. A 7. alatti életbiztosítási kötvény tartalma szerint pedig a 10.000 koronát kitevő biztositott összegnek 5000 K-t kitevő az a része, amely B. L.-nak bármikor bekövetkezendő halála esetére volt fize­tendő és a nevezett biztosítottnak 1904. deczember 29-én történt el­halálozása után a kedvezményezettként megnevezett kisk. K. M. ja­vára a biztosító részéről gyámpénztárba fizettetett be, a nevezett B.

Next

/
Thumbnails
Contents