Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

A magyar Btk. (1878 : V. és 1879 : XL. t.-cz.) óietbeléptetéséről szóló 1880 : XXXVII. t.-cz. 23. §-ának második bekezdése pedig az! rendeli, „hogy ott, ahol a büntetőtörvényekben nyereségvágyból elkövetett bűntett vagy kihágás kifejezés használtatik: a nyereségvágyból elkövetett vétség is értendő". Egyik törvényhely sem tartalmaz azonban rendelkezést arra nézve, hogy a nyereségvágyból elkövetett bűntett, vagy vétség miatt jogerősen elitélt egyéntől a végrendeleti tanuskodási képesség egyszersmindenkorra megvonatott-e, avagy az elitéltetés erkölcsi hatálya bizonyos idő múlva megszűnik és a tanuskodási képesség újra feléled. E tekintetben a birói gyakorlat, támaszkodva az 1878 : V. t.-cz.-nek, mint az 1876 : XVI. t.cz.-nél későbbi törvénynek 58. §-ára, amely szerint: „aki hivatalvesztésre és politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére Ítéltetett, ha szabadságvesztés büntetését kiáltotta, közhivatalra, állásra, vagy szolgálatra azon időtől fogva ismét alkalmazható, amelytől politikai jogait újólag gyakorolhatja"; azt a jogszabályi követte, hogy az ily módon elitélt egyén, ha büntetését kitöltötte és attól számitva a Btk. 57. §-ában megjelölt mellékbüntetésnek leghosszabb határideje is letelt, végrendeleti tanuskodási képességét is visszanyeri, mert ha az illető bármely községi hivatalt is viselhet, igy községi jegyző, biró vagy közgyám is lehet, tehát közbizalmi állást betölthet, akkor nem fosztható meg attól sem, hogy valamely végrendelkezésnél tanú is lehessen. (Curia 11.890/94. és 5532/906. P. sz.). sőt a kir Curiának 1905. jan. 24-én, 464/905. P. sz. a. Ítélete szerint, ez a tanuskodási képesség már a kiszabott mellékbüntetések határidejének a lejártával is nyomban feléled. (C. 1912. január 25. 3741/911. sz. I. p. t.) Azonos: C. 4163/909. (Uj Dtár II. 607. 1.) és az iü felhívott jogesetek. 212. Az 1876 : XVI t.-cz. 6. §-ának helyes értelmezéséből következik, hogy a végrendeletet a végrendeleten szereplő tanuk egyikének kell felolvasni; ha tehát a végrendeletet valamelyik szintén jelen volt, de a végrendeleten tanuként szereplő személy olvasta fel: a végrendelet érvénytelen. (C. 1911 nov. 23. 2249/911. sz. a. I. p. t.) A végrendelet érvénytelen, ha irni és olvasni nem tudó, vagy más körülmény miatt végrendeletét önkezűleg alá nem irható végrendelkezőnek a végrendeletet nem a tanuk egyike olvassa fel. Dtár. uj f. XV11- 105-, ellenben ha a végrendelkező irni és olvasni tud, nem semmisíthető meg a végrendelet abból az okból, mert azt nem az aláirt tanuk egyike, hanem a végrendelkezésnél szintén közreműködött, de tanúi minőségben az okiratot alá nem irt egyén olvasta fel. Dtár III. f. XVI. 115. V. ö. C. 7116/904. (Uj Dtár II. 592. 1.) A végrendelet felolvasása az okirat szövegében is igazolható, ha azt az előirt számú tanuk is aláírják- C. 4239/901; 1247/901- (Gr. VII. 532. 1. Gl. III. 211.; I. ö. D. V. 179. I.) Annak az igazolásával, hogy az örökhagyó ;i végrendeletet szórói-szóra elfagadta, a felolvasás ténve is igazolva van. C. 3734/901. (Gr. VIL 533. 1-) Lásd még C. 6843/88. Gr. VII. 534. 1.); C. 6800/904. (Gr. X. 86. 1.); C. 6800/901. (Gr. X. 181. 1. Ö. D. V. 181. 1.) A végrendelet ) nem kell feltüntetve lenni a végrendeletet felolvasó tanúnak. C. 3330/903- Gr. VII. 534. 1. III. 205. 1. Ö. D. V. 181. 1.