Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

Közvégrendelet 109 213. Olyan végrendelet, melyen a végrendelkezőnek csak kezevonása van, de névaláírása nincs: az 1876 : XVI. t.-cz. 6. §-a alapján érvénytelen., (C. 1912. márcz. 5. 4788/911. sz. a. I. p. t.) A kézjegyre nézve elegendő, ha a végrendelkező a végrendeletnek kézjegygyel való megerősítése céljából a néviró által feléje nvuitott tollat csupán megfogja. C- 5999/909 (Gr. XVII. 151. 1.) azonos C. 1247/911. Gr. XVIII. 159. 1.) lásd még az itt összeállított joggyakorlatot; v. ö.: C. 21177901. (Uj Dtár. II. 600. 1.) 214. A jogügyletek s illetve az azokról kiállítóit iratok alaki érvényessége szempontjából megállapított kellékek tekintetében kiterjesztő magyarázat helyt nem foghat, következőleg az 1886 : VII. t.-cz. (közjegyzői novella) 26. §-ában foglalt kötelező rendelkezés az örökhagyó anyanyelvén felvett okiratok alaki érvényességét nem érinti. (C. 1911. decz. 12. 4963/911. sz. a. I. p.) 215. A közjegyző által felvett közvégrendeletnek a közjegyzői okirat kellékeivel is kell bírnia. Érvényességi kellék tehát, hogy a végrendeleti tanuknak legalább egyike a végrendelet nyelvén irni és olvasni tudjon. C: Az 1876: XVI. t.-cz. 21. §-a, illetve az 1874 : XXXV. t.-cz. 82. §-a értelmében .... a kir. közjegyző által felveendő végrendeletek tekintetében, a közjegyzői törvény 82. §-ában külön megúliapitott érvényességi kellékeken felül, mint további érvényességi kellék, szükséges azoknak az érvényességi kellékeknek a megtartása is, amelyek a közjegyzői okiratokra előszabva vannak. A most hivatkozott törvény 72. §-a értelmében azonban ezen általános kellékek szempontjából az ügyleti tanukra nézve még különösen az kivántatik meg, hogy közülük legalább az egyik irni és olvasni tudjon, hogy pedig az irni és olvasni tudás csakis az aláirt okirat nyelvére vonatkozhat és ennek következtében az emiitelt kellékkel bírónak csak az a tanú tekinthető, aki az okirat, a í'enforgó esetben a végrendelet nyelvét birja, magából a dolog természetéből és a törvény rendelkezésének czéljából, nevezetesen abból következik, hogy a tanú csakis abban az esetben képes magán az okiraton a végrendelet alkotásakor igazolni azt, hogy az okiratnak felolvasott tartalma magának a végrendelkezésnek megfelelően van az okiratba felvéve, ha az okirat nyelvén irni és olvasni tud. Ezt támogatja a magánvégrendelet tanúira vonatkozóan az 1874 : XXXV. t.-cz. 72. §-ában foglalt rendelkezéssel lényegileg megKözvégrendelet. 1874 : XXXV. t.-cz.; 1878 : XVI. t.-cz. 21. §.