Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

106 öröklési jog hozott és e részben jogerőre is emelkedett Ítélettel a felperesek és apjuk egymásközti jogviszonyát illetően a hagyományrendelés hatályosnak és ebből folyólag az apa által történt pénzfelvétel jogellenesnek mondatott ugyan ki, ámde ennek az Ítéletnek erre a perre is kiterjedő hatályt tulajdonítani nem lehet; nem pedig azért, meri alperesek abban a perben részt nem vévén, az ő, kártérítési kötelezettségük szempontjából önállóan vita tárgyává tehetik azt a kérdést, hogy a felperesek javára tett hagyományrendelés hatályát a végrendelkező megszüntette. Nem vitás a hagyatéki iratok adataival különben is bizonyított az a tény, hogy a Czibakházán 1901. november hó 2-án elhalt özvegy N. F.-né M. R. az 1893. évi július hó 12-én 201/1893. ügyszám alatt alkotott végrendeletében a férje N. F.-től követelőleg őt illető s a férje ingatlanaira jelzálogilag is biztosított 25000 forintos követeléséről és pedig a felpereseket illetően akként rendelkezett, hogy M. I. unokaöcscse két kiskorú gyermekének, névszerint M. és L, tehát a felpereseknek a 11000 forintnak egyötödrészét együttesen hagyományozta. A per adatai szerint örökhagyó ezt a követelést, illetve a 25000 forintot, a végrendelet tétele utáni időben 1896. évben felvette és ebből az összegből még ugyanabban az évben, vagyis 1896. évi július hó 16-án, 24000 forintot a végrendelet rendelkezéseinek megfelelően a félegyházi takarékpénztárnál három, azaz a 9059., 9060. és 9061. számú betéti könyvecskékre 5500 forintos, 7500 forintos és 11000 forintos részletekben helyezett el, de mégis a 11000 forintra nézve azzal az eltéréssel, hogy mig a végrendeletben a 11000 forintnak egyötöd része a felpereseknek ^gy törzsben, a további négy ötödrész pedig ugyancsak M. I. következő gyermekeinek, úgymint M. I. J. M. — férjezett A. S.-né — és M.-nak fejenként közösen egyenlő arányban hagyományoztatott, addig a^ félegyházi takarékpénztári kivonat szerint a 11000 forintról szóló 9099. számú betéti könyv M. I. és neje Sz. R. úgyszintén törvényes örökösei I., I., J., M. és M. javára, tehát a felperesek mellőzésével apjuk javára állíttatott ki. Az igaz, hogy a perben nem nyert bizonyítást az a körülmény, hogy a 11000 forintot az örökhagyó személyesen helyezte volna el a takarékpénztárban, hanem ellenkezőleg a per adatai arra engednek következtetést vonni, hogy a jelzett betétet vagy M. I., vagy sógora M. I. volt főkapitány hozta be a pénzintézetbe; az is igaz, hogy a perben nem lett bizonyítva az sem, hogy a 11000 forintot a betevő megbízott a néhai N. F.-né M. örökhagyónak a megbízásából helyezte el a fentebb megjelölt személyek javára; de ezzel szemben az ellenkezőnek bizonyításáig az vélelmezendő, hogy a három betétkönyv az 1901. évi július hó 9-étől keltezett elismervény kiállításáig, amikor is azok megőrzés végett a félegyházi takarékpénztárban elhelyeztettek, az örökhagyó tényleges birtokában volt; és minthogy a felperesek ennek ellenkezőjét nem bizonyították, ennélfogva a bizonyítottnak vett ebből a tényből az következik, hogy a betéthelyezés csakis az örökhagyó tudtával és hozzájárulásával történhetett és igy