Magyar döntvénytár, 17. kötet - 1910 (1911)

Szolgálati szerződés 307 szerint alperes, mint gazdatiszt, felperes szolgálatában áll és közöttült szerződésileg három havi felmondási idő van kikötve. Felperes, az 1909. évi november hó 22. napján a szolgálatot 1910. évi február hó 22. napjára felmondotta s alperes a felmondást elfogadta. A felmondás után felperes azt a kijelentést tette, hogy ha alperes három hónapon át jól viseli magát, ugy tovább is megmarad­hat a szolgálatban; de ellenkező esetben a november 22-iki felmondás továbbra is érvényben marad. Felperes egyébként a felmondást vissza nem vonta. Minthogy azonban az nincs megállapítva a felebbezési biróság ítéletében, hogy felperes részéről Írásban történt volna alperessel szemben 1909. évi november 22. napján a szolgálati viszonynak 1910. évi február hó 22. napjára való felmondása, az 1900 : XXVII. t.-cz. 12. §-a szerint pedig a felmondást Írásban kell megtenni: anyagi jog­szabályba ütközik a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, mely sze­rint a fenti tényállás alapján'a felperes keresetének helyt adott s a peres feleik között fennálló szolgálati viszonyt megszüntette és alperest a felperesnél birt lakásnak elhagyására kötelezte. Jóllehet a felebbezési biróság Ítéletének indokai szerint azt is tényként állapította meg, hogy alperes többször leitta magát s az ura­dalmi cselédség öt több izben részeg állapotban látta, sőt az 1909. év deczember havában felperes kocsiján, felperes kocsisával a s—i bor­délyházba vitette magát s a kocsit ott várakoztatta; azonban ezekből a megállapított tényekből az 1900 : XXVII. t.-cz. 16. §-ának e) pontjá­ban meghatározott botrányt okozó erkölcstelen életmódra következte­tés nem vonható, de ha az ilyen életmódra való következtetésre alkal­mas tények voltak volna is megállapítva, ezúttal felperes keresetének az 1900 : XXVII. t.-cz. 16. §-ának e) pontja alapján még akkor sem volna hely adható, mert a felhívott törvény 18. §-a szerint az a fél, aki a 16. §. alapján a szerződést fel akarja bontani, köteles erről a másik felet a felbontás okául felhozott eset tudomására való jutása után 30 nap alatt Írásban értesíteni; azonban a felperes által a szolgálati viszony felbontása tárgyában alpereshez intézett A) alatti levélben a botrányt okozó élet, mint a szolgálati viszony felbontásának oka fel­tüntetve nincsen s annák a levélnek jelzett hiányát felperesnek a s—i kir. járásbíróságnál 1910. évi január hó 31. napján tartott tárgyalás alkalmával tett szóbeli nyilatkozata joghatályosan nem pótolhatja. Ezekhez képest a felebbezési biróság Ítéletének megváltoztatásá­val felperest keresetével el kellett utasítani. G. 1910. oki. 6. G. 129/910. V. ö. C: 1910. okt. 20. 2361/910. Magánjogi Dtár 1910. évf. 345. 1. és a Gr. XVI. 355. lapján összeállított joggyakorlatot. _ .... i 2 ii ^££B 446. Abból a rendelkezésből, hogy a körülményeknek meg nem felelő ideiglenes munkavezető-felügyelő ebiből a szolgálatából hat heti felmondás mellett a próbaév eltelte előtt is elbocsátható, okszerűen következik, hogy a végleges kineveztetésének be nem 20*

Next

/
Thumbnails
Contents