Magyar döntvénytár, 13. kötet - 1906 (1908)
Btk. 84., 85. §. 45 okból a büntetés alá nem vehető kiskorút javítóintézetbe való elhelyezésre ítélheti; ámde ez az elhelyezés kizáróan a kiskorú javítását czélozza, de büntetés jellegével nem bír. Minthogy pedig a javulás bekövetkeztének időpontját előre meghatározni nem lehet, a bíróság a javítóintézetben való tartás időtartamának megállapítása által, valamint egyrészt abban az esetben, ha a megállapított idő a javítás elérésére elégtelen, a törvény czélzatának megvalósítását lehetetlenné teszi; ugy másrészt a javítóintézetbe való elhelyezésre itélt kiskorú érdekeit sérti akkor, ha ennek javulása a megállapjtoft idő letelte előtt következett be s a kiskorú ennek daczára az intézetben a megállapított idő leteltéig tartatik és ekként személyes szabadságától ok nélkül megfosztatik. Az a tény, hogy a Btk. 84. §-ának második bekezdése a javítóintézetben való visszatartás végső határát is megszabja, nem lehet indok arra, hogy a biróság az elhelyezés időtartamának meghatározására jogosultnak elismertessék, mert az ott kifejezett az a szabály, mely szerint a javítóintézetbe való elhelyezésre itélt kiskorú abban életkorának 20-ik évén tul nem tartathatik, a javítóintézetek vezetőire kötelező szabályt képez; alkalmazása tehát nem tartozik a biróság hatásköréhez. (1906. február 14. 1535. sz.) Btk. 85. §. A 85. §. alkalmazhatásának föltétele. 67. C. (Je. é. 177.): A Btk. 85. §-ának rendelkezése csak azokkal szemben alkalmazandó, a kik a bűncselekmény elkövetésének idejében életük tizenhatodik évét még nem haladták tul. (1905. évi május hó 17-én, 4828. sz.) Btk. 85. §. 3. p. 16. éven alóli vádlott büntetése oly esetben, midőn a cselekményre mellékbüntetésként pénzbüntetés van megállapítva. 68. C.: A tábla a vádlottakra az elsőfokú biróság Ítéletében kiszabott pénzbüntetéseket azért mellőzte, mivel a Btk. 85. §-ának 3. pontjában foglalt és csupán fogházat kiszabó büntető rendelkezés kivételes jellegű intézkedés, mely a Btk. 302. §-a általános rendelkezésének alkalmazhatóságát kizárja. A táblának ez a jogi következtetése azonban téves, mert a Btk. 302. §-ának 2. büntetési tétele szerint fogházzal és pénzbüntetéssel büntetendő minden olyan vádlott, a kinek cselekménye a Btk. 301. §-ának 1. tétele alá esik, de akár azért, mert javára a Btk. 92. §-a alkalmazandó, akár azért, mert cselekménvének elkövetésekor életkorának 16. évét tul nem haladta, börtönnel nem büntethető, tehát a kinek cselekménye a Btk. 20. §-ára való tekintettel a Btk. 302. §-ának 2. tétele szerint büntetendő súlyos testi sértésnek minősítendő. Emez általános szabály alól a pénzbüntetésre mint mellékbün tetésre nézve a törvényben nincs kivétel és habár a Btk. 85. §-ának