Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

Öröklési jog. Öröklés törvénytelen gyermek után, stb. 69 szerint felperes öröklési joggal nem bír, a jelzett követelés fennállá­sának kérdése a per elbírálásánál nem lényeges. A magyar törvények nem tartalmaznak és a régibb jogszokás sem fogadott el oly jogszabályt, hogy a törvénytelen származású gyermekek szülőik vagyonában öröklési joggal birtak volna, csu­pán az id. törvény szab. alapján fejlődött ki és áll fenn az a birói gyakorlat, mely szerint a törvénytelen gyermek anyja után örököl abban az esetben, ha törvényes leszármazók nem maradtak. Ezen gyakorlat az id. szabályok 0. és 10. §-ának ama kifejezésén alap­szik, hogy végrendelet hiányában a leszármazó törvényes gyerme­kek örökölnek, mig a szülők és oldalrokonok öröklésének leszár­mazók nem létében van helye, e szerint tehát a törvénytelen gyer­mek mint leszármazó, a szülőket és oldalrokonokat az öröklésben megelőzi ugyan, de törvényes leszármazóval szemben az öröklésből ki van zárva. A m. k i r. Curia: A másodbiróságnak egyedül a felperes által felebbezett ítélete indokai alapján helvbenhagyatik. (1904 no­vember 22-én 3698.) Öröklés törvénytelen gyermek után. 193. A kölcsönös öröklési jog elvénél fogva az anyai oldalroko­nokat is öröklési jog illeti a házasságon kívül született gyermek után, ha az anya életben nincs és leszármazói sem maradtak. A k i r. tábla: A birói gyakorlat a házasságon kívül született gvermeknek anyja után törvényes öröklési jogát törvényes leszár­mazók hiányában elismervén, valamint az ilyen gyermek az életben nem levő anyja öröklési jogának képviseletére hivatva van, és ennél­fogva az anyai oldalrokon után öröklési joggal bir, ugv a kölcsönös öröklési jog elvénél fogva az anyai oldalrokonokat is öröklési jog illeti a házasságon kívül született gyermek után, ha az anya életben nincs és leszármazói sem maradtak. Ezekhez képest felperesek és alperesek, mint K. J.-nak a családi értesítővel igazolt oldalrokonai az örökhagyó 1\. Gy. vagyonában örökösödésre hivatva lévén, eb­beli jogukat az elsöbiróság Ítélet megváltoztatása mellett megállapí­tani kellett. A k i r. Curia: A kir. tábla ítélete indokainál fogva helyben­hagyatik. (1904 október 26. 6581/903. sz. a.) A felmenők és oldalágiak öröklése. 194. A kir. kegyelemmel törvényesített gyermekek oldalroko­naik hagyatékában törvényes örökösödési joggal bírnak s e részben köztük és utólagos házassággal törvényesített gyermekek között különbség nem tehető. A kir. tsz ék: Minthogy nem vitás a peres felek között az, hogy a felperesek K. Benczének kir. kegyelemmel törvényesített gyermekei s minthogy a válaszirathoz H ) a. okiratból az állapitható

Next

/
Thumbnails
Contents