Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

222 Magánjog. rekedést, ez vakbélgyuladást, ez pedig- halált okozott; továbbá, hogy az alperes felelőssége a felperes férjével szemben már jogerősen megállapítva lévén, a bekövetkezett halál folytán alperes a felperes részére tartásdíjat fizetni tartozik. E szerint a jelen esetben nem alperes felelősségének a bekövetkezett balesetért való megállapításáról, hanem az alperes terhére már megállapított felelősségből származó kártérítési kötelezettségnek felperesre kiterjesztéséről van szó, az ez iránti kereseti jog azonban nem esik az 1874: XVIII. t.-cz. 9. §-a megállapított, a baleset bekövetkeztétől folyó három évi elévülés alá, és az arra vonatkozó elévülés csak az e jog megnyíltának, jelen esetben tehát a felperes férjének elhalálozásától veheti kezdetét. Ennélfogva és mert a felperes férjének elhalálozásától a kereset beadásáig az elévülési idő még le nem telt, helyes az alsóbiróságok az az álláspontja, amely szerint alperes elévülési kifogásának helyt nem adtak. (Curia 1904 november 17. 2379/904. sz. a.) 596. Nem mentesiti az utast a vasútnak az 1878: XVIII. t.-cz.ben meghatározott fokozott felelőssége az elől, hogy a vasúti utazásból eredő veszélyekre ne ügyeljen. Egy utas, a bár szegényesen, de előírás szerint kivilágított állomáson, a vasúti kocsiból kiszállván, megbotlott s lábán megsérült. Kártérítésért beperelvén a vasutat, az elsőbiróság őt a következő indokolás alapján elutasította: Kétségtelen ugyan, hogy felperes kiszállás közben csúszott el és sérült meg, de a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a sérülést felperes saját hibája okozta. Felperes ugyanis tudta, hogy régi rendszerű kocsiban utazik, a felszálláskor tapasztalnia kellett, hogy a hágcsó magas, tehát neki erre a leszálláskor figyelemmel kellett lennie. Ha a leszálláskor mégis elesett, anélkül, hogy bizonyítani tudná akár a hágcsó valamely, a magas szerkezettől különböző hiányát, akár azt, hogy a hágcsó alatt vagy előtt fekvő valamely tárgyban csúszott meg, akkor felperes saját hibájából sérült meg. A vasútnak az 1876: XVIII. t.-czikkben meghatározott fokozott felelőssége tudniillik nem mentesiti az utast vasúti utazásból eredhető veszélyek miatt a fokozotabb figyelem alól s a bíróság a felperesnél ennek a fokozottabb figyelemnek a hiányát látja fennforogni. A m. k i r. Curia: Az 1874: XVIII. t.-cz.-ben megállapított felelősség alkalmazásának az a feltétele, hogy a bekövetkezett baleset és a vaspálya üzeme között fenforogjon az okozatos összefüggés, a jelen esetben azonban ez az összefüggés meg nem állapitható, mert eltekintve attól, hogy a felperes által elesése okául felhozott körülmények, vagyis a vonatnak a nyílt pályán hirtelen megállítása és a padíónak nyirkossága és csuszóssága, valótlanoknak bizonyultak : a rendesen haladó személyvonat közönséges rázása a köztapasztalat szerint nem jár eleséssel, ha tehát koránál és testalkatánál fogva e részben nagyobb veszélynek kitéve nem volt felperes, a tanuk szerint rendesen haladó személyvonaton minden arra okul szolgálható külső ok behatása nélkül állitóan elesett, a mi különben bizonyítva nincs is, az, valamint annak következménye egyedül az ő hibájául róható fel, annyival inkább, mert a rendszerinti