Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)
n6 Magánjog. mánya. Ennélfogva helyesen állapította meg a másodbiróság, hogy alperes a helypénzszedést a felperes által átengedett vásártartási jogon gyakorolta, és hogy ebből folyólag az emiitett czimen befolyt jövedelem jelzett átlaga a felperest illeti. (Curia 1904 október 28. 5774/903. sz. a.) 315. Abból a körülményből, hogy a lelkész és kántor javára egyezségileg kötelezett faizásnak a volt földesurak részéről történt teljesítése a püspöki hatóság által vissza nem utasíttatott és hogy a faizási haszonélvezetre vonatkozó s a szerződésen alapuló igényüknek per utján leendő érvényesítésére a fajárandóság élvezői kifejezetten felhatalmaztattak, az egyezség az egyházi felsőbbség által elfogadottnak tekintendő. A k i r. tábla az alpereseknek a felperesek részéről bemutatott úrbéri egyezség ellen tett kifogásait figyelembe nem vette, mert a kir. tábla a hivatkozott egyezséget az egyházi felsőbbség által elfogadottnak, tehát joghatályosnak ismeri el, annak mérlegelése folytán, hogy a lelkész és kántor javára egyezségileg kötelezett faizásnak a volt földesurak részéről történt teljesítése a püspöki hatóság által vissza nem utasíttatott és hogy a felperesek a faizási haszonélvezetre vonatkozó és a szerződésben alapuló igényüknek per utján leendő érvényesítésére a kassai püspök részéről kifejezetten felhatalmaztattak. Minthogy az egyezség szerint az, hogy a cz—i r. k. lelkész és kántor irányában a földesúr faizási kötelezettséget vállalt, minthogy e faizási szolgalom az 1838. évben jött létre, a szerződés értelmében szakadatlanul gyakoroltatott is, minthogy az alpereseknek azt az állítását, hogy a lelkész és kántor fajárandóságának megfelelő erdőilletőség- és birtokrendezésnél az úrbéresek erdejével együttesen kiosztatott s ennek következtében a felpereseknek a földesúr irányábani faizási szolgalmi joga elenyészett, az alperesek által bemutatott ,,úrbéri lajstrom" egyáltalán nem bizony itj a, és ezek szerint a felpereseknek a faizáshoz való igénye a volt földesúrral kötött egyezmény értelmében az 1836: VI. t.-cz. 4. és az 1871 : LIII. t.-cz. 32. §-aihoz képest jelenleg is fenállónak tekintendő, minthogy az egyházi személyeknek ezen faizási szolgalma közjogi természetű s ebből kifolyólag oly dologi jogot képez, mely a földesúri birtokot nyilvánkönyvi bejegyzés nélkül is terheli, következően ez a jog az uradalom mindenkori birtokosa ellen, tekintet nélkül arra, vajon ez a tulajdonjogát magánszerződés avagy birói árverés utján szerezte, érvényesithető: ezek alapján az alpereseknek, mint a szolgalommal terhelt földesúri birtok jelenlegi tulajdonosainak faizási szolgalmi kötelezettségét az arra jogosult felperesek javára itéletileg meg kellett állapítani. A kir. Curia: A másodbirósági ítélete indokolása alapján az ezekben kifejezésre jutott megállapításnak megfelelő azzal a helyesbítéssel hagyatik helyben, hogy a kereset tárgyát képező fa-járandóságot alperesek nem faizási szolgalmi kötelezettség, hanem dologi teherként tartozna kiszolgáltatni. (1904 szept. 9. 4585/903.)
