Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

Öröklési jog. Közös végr. Szóbeli magánvégren delet. 89 főtárgyára nézve megváltoztatni, a szóbeli végrendeletet érvényesnek kimondani s az 1894: XVI. t.-cz. 88. §-a értelmében az ítéleteknek a hagyatéki iratokkal együtt, további eljárás végett a hagyatéki bírósághoz való áttételét elrendelni kellett stb. (Cnria 1904 márczius l5 1380/903- a.) 242. Valamely szóbeli végrendeletnek beltartalmi érvényességéhez megkívántatik, hogy annak tanúi az örökös megnevezését egybehangzó vallomással bizonyítsák. (Curia 1904 május 11-én 2553/904-) 243. Az a körülmény, hogy örökhagyó nem használta azt a kijelentést, miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni, a tanuk előtt élőszóval tett végakarati kijelentést érvényességétől meg nem fosztja. A k i r. Curia: A tanuk vallomásából megállapítható, hogy örökhagyó az e végből meghívott és folytonosan együtt jelenlevő tanuk előtt önként, és nem a hozzá intézett kérdésekre felelve, ép észszel kinyilatkoztatta akaratát arra nézve, hogy gyermekei vagyonában miként részesüljenek, s habár csak G. Sz. mondja vallomásában, hogy örökhagyó mondotta, hogy azért küldött tanukért, mert szóval akar végrendelkezni, örökhagyónak szóbeli végrendelet alkotására irányzott szándéka abból a kijelentéséből, hogy a tanuk előtt akar végrendelkezni és halála esetére vagyonáról intézkedni, a többi tanuk vallomásából is megállapítható. Tekintettel tehát arra, miképp örökhagyó nem jelentette ki és nem kívánta, hogy akaratkijelentése írásbeli végrendeletbe foglaltassék, végakaratát azonban az e végből meghívott tanuk előtt ki akarta jelenteni és ki is jelentette, ez a végakaratkijelentés érvényes szóbeli végrendeletnek tekintendő és mint ilyen fentartandó volt, mert azzal a bizonyított ténynyel szemben, hogy örökhagyó a meghívott tanuk előtt végrendelkezni akart, végakaratának kijelentését be is fejezte és írásbeli végrendelet felvételét nem kívánta ; az a körülmény, hogy örökhagyó nem használta egyszersmind azt a kijelentést, miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni, a tanuk előtt élő szóval tett végakarati kijelentést érvényességétől meg nem fosztja, mert örökhagyónak az a szándéka, hogy a választott alakban érvényes végakarati kijelentést tegyen, és hogy az, mint az ő végakarata fentartassék, az emiitett szószerinti kijelentés nélkül is örökhagyónak a tanuk előtt tett egyéb nyilatkozataiból és tényeiből kétségtelen. És miután a tanuk vallomásából megállapítható az is, hogy örökhagyó azon időn belül meghalt, a mely ideig a szóbeli magánvégrendclet feltétlen érvényességgel bír, az örökhagyó által a tanuk előtt tett végakarati kijelentést érvényes szóbeli végrendeletnek megállapítani kellett. (Curia 1904 szeptember 13. 3577/9°3- sz- a0