Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)

70 kifizette, ezt a fizetést nem mint kezes, hanem mint egyenes adós teljesítette; minthogy pedig csak a kezest illeti meg a vissztérítési ke­reseti jog az adósért teljesített fizetés esetében a kezestárs ellenében: a felebbezési bíróság nem sértette meg az anyagi jogsza­bályt az által, hogy felperest a kezesi minőségére alapított vissza­térítési keresetével elutasította. Az a körülmény, hogy a hitelező az alperes ellen mint kezes és nem mint főadós ellen adott be keresetet, a kezesi minőséget nem állapítja meg; mert a felebbezési bíróság azt is megállapította ítéleti tény­állásában, hogy ez a per csak az egyenes adósként beperelt K. Jánossal szemben döntetett el ítélettel akképen, hogy K. János egyenes adósként marasztaltatott; ellenben a jelenlegi peres felek ellen ítélet nem hozatott és így abban a perben a peres telek és különösen felperes által a nevezett hitelezővel szemben elvállalt kötelezettség alapját képező kötelmi viszony Ítélet tárgyává nem tétetett, következőleg ez a kötelmi viszony jogilag nem minősít­tetett ; és mert a felebbezési bíróság Ítéleti tényállása szerint alperes abban a perben is úgy védekezett, mint a jelenlegi perben, t. i. tiltakozott a felperes kezestársi minősége ellen és ennek adósi voltát hangoztatta; mert e szerint a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, a midőn az említett és a peres felekre nézve el nem birált korábbi pernek adatai alapján a felek kezestársi minőségét és illetőleg azt, hogy felperes is csak kezesi és nem egyenes adósi kötelezettséget vállalt, nem állapította meg. A mi azt a felülvizsgálati panaszt illeti, mely szerint a felebbezési bíróság jogszabály megsértésével mellőzte K. Márton tanúkihallgatásának és a peres felek eskü alatti kihallgatásának ismétlését és hogy nem rendelte el a felebbezési eljárás során hivatkozott K. Jánosné új tanúkihallgatását, ez a panasz is alap­talannak találtatott ; mert a felebbezési bíróság a bizonyításfelvétel mellőzését a S. E. T. 64. §. követelményeinek megfelelően tüzetesen indo­kolta és különben is a S. E. T. 156. §-a értelmében a felebbe­zési bíróság a bizonyítás ismétlését elrendelheti, e szerint a tör-

Next

/
Thumbnails
Contents