Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)

80 a C) alatti levéllel tárgyalásba bocsátkozott és ezzel maga alperes sem tekintette a 2. •/. a. levél tartalmát a haszonbérleti szerző­désnek lejáratig fenntartását s a megszüntetési jogról való lemon­dást magában foglaló nyilatkozatnak, ezzel valamely jogszabályt szintén nem sértett. Áll ugyan az a vélelem, hogy a közeli rokonok egymásnak harmadik személyekkel fennálló szerződési viszonyairól tudomás­sal bírnak, de ebből jogilag nem következik az, hogy a közel rokonok közötti vagyonátruházási szerződés a harmadik személyek jogainak kijátszása czéljából rosszhiszeműleg köttetik és a rossz­hiszeműség megállapíthatására szolgáló tényeket a felebbezési biróság nem is állapította meg, sőt ellenkezőleg azt állapította meg, a mit egyébként az E) és F) a. csatolt szerződések tar­talma is bizonyít, a melyek közül az E) a. valódiságát az alperes kétségbe sem vonta, az F) a. pedig eredetiben van csatolva, hogy a felperes az ő atyjától és az ő nagynénjétől nemcsak az alperes haszonbérletében levő, hanem más ingatlanokat és bánya­jogosítványokat is megvett, a mely tény nem szól az alperes haszonbérlői jogainak kijátszására irányuló szándék mellett, mihez képest nem sértett a felebbezési biróság jogszabályt azzal, hogy a haszonbérlemény tulajdonjogának megszerzése iránti ügyleteket a közeli rokonsági viszony fennforgása miatt az alperessel szem­ben hatálytalanoknak nem tekintette. A felebbezési biróság ntm állapította meg tényállásként, hogy az alperes és P. Mihály haszonbérbeadó közt a haszonbér­leményen levő szeszégető felszerelésének megváltása iránt köte­lező megállapodás jött volna létre és ilyen megállapodás az A) a. haszonbérleti szerződési okiratban sem foglaltatik, de az alperes a megváltási kötelezettség birói kimondását és a megváltási összeget viszonkeresetbe sem vette, ugyanazért a felebbezési biróság nem sértett jogszabályt akkor, a mikor az alperesek a haszonbérlemény visszabocsátására való kötelezettségét a szesz­égető felszereléseinek megváltásától függővé sem tette. Ez indokból és mert jogszabály, hogy az ingatlan megvevője a telekkönyvi bejegyzéssel nem biztosított haszonbérleti szerző­dést megszüntetni jogosítva van, az alperest felülvizsgálati kérel­mével, a mennyiben az a megtámadott Ítéletnek a haszonbérleti szerződés megszüntetését és a haszonbérlemény visszabocsátását kimondó rendelkezése ellen irányul, elutasítani kellett.

Next

/
Thumbnails
Contents