Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)

7S tásba helyezték, hogy ők befogadják a házba, a melyben három lakás van, gyermekeiket is, csak arra a jogi következtetésre alkal­mas, hogy a felperesek annak a gyermeküknek, a ki a házban lakni akar, a lakást visszteher nélkül, szívességből, de csakis tet­szésük szerinti ideig, vagyis visszavonásig engedték át. Ennek következtében téves a felebbezési biróságnak az a jogi álláspontja, hogy a peres felek között ajándékozási ügylet forog fenn, a mely­nek visszavonhatásához a felperesek a megajándékozottnak ér­demtelenségére vonatkozó tényeket tartoztak volna bizonyítani. Minthogy pedig az alpereseknek ekként használatul átenge­dett lakás visszavonását a kereset megindítása kellőleg pótolja, a felebbezési bíróság Ítéletének megváltoztatásával az alperest a visszabocsátásra a rendelkező rész szerint kötelezni kellett. Ekként az alperes pervesztessé válván, őt kellett a S. E. 109., 168. és 204. §-a alapján az elsőbirósági és felebbezési, vala­mint a sikerre vezetett felülvizsgálati eljárási költségnek a fel­peresek javára való megfizetésére is kötelezni. (Kir. Curia G. 335/912. 913 május 17.) 3304. Jogszabály, hogy az ingatlan megvevője a telek­könyvi bejegyzéssel nem biztosított haszonbérleti szer­ződést megszüntetni jogosítva van. A m. kir. Curia P. Gyula felperesnek G. Bertalan alperes ellen haszonbérleti szerződés megszüntetése és jár. iránt folyamatba tett sommás perben az alperes felülvizsgálati kérelme következtében a felebbezési bíró­ság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az alperest a Nagypalugya község határában fekvő s az alperes által haszonbérben tartott ingatlanok visszabocsátására csak a tényleges visszabocsátás napjától az 1916 már­czius 31-ig számítandó hátralévő haszonbérleti időre évenként 2000 K-ban meghatározott kártalanítási összeg megfizetése ellenében kötelezte, egye­bekben az alperest felülvizsgálati kérelmével elutasította és a felülvizsgá­lati költséget kölcsönösen megszüntette, a következő indokolással: Az alperesnek a birói hatáskör és illetőség tárgyában a felebbezési bíróság döntése ellen felhozott panasza a S. E. 184. §-a értelmében tekintetbe nem volt vehető, mert a haszonbérleti szer­ződés megszüntetése és haszonbérlemény visszabocsátása iránt

Next

/
Thumbnails
Contents