Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

98 rendelkezéseibe nem ütközvén, az alhaszonbéiieti szerződés meg­szüntetésének jogalapjául nem szolgálhat. Felperesek felülvizsgálati kérelmükkel elutasíttatván, azok a S. E. 204. §-a alapján a felmerült felülvizsgálati költségben is marasztalandók voltak. (Kir. Cnria I. G. 255 1911. 191^ január 30.) 3220. Ha a bérbeadó a bérösszeget a felmondást meg­haladó időre is elfogadta, a bérlő abban az időben, a melyre a bér meg van fizetve, mindazokat a jogokat érvényesíthette, a melyeket ez és a bérleti jogviszony számára biztosít, annál is inkáb, ha ő ezen időn belül bérlői kötelezettségének is minden irányban eleget tett. A túlmagas vízállás elemi csapásnak tekintendő. A felebbezési bíróság S. Adolf és társát a M. Antal ellen haszonbér­letből kimozdítás s jár. iránt indított keresetével, a kir. Guria pedig felül­vizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással: A felperesnek a marasztalása okából felülvizsgálati kérelmé­ben fölhozott panaszok alap nélkül valók. A megállapított tényállás szerint ugyanis az alperes a bér­összeget megfizette a bérletnek valóságos megszűntéig, a felperes pedig azt a bért az alperestől elfogadta. Ily körülmények közt a félek közt a bérleti szerződés a történt felmondás ellenében ha­tályában fönnállott mindaddig, míg az alperes a bérlet tárgyát tevő malmot és lakást el nem hagyta, ebből pedig természetsze­rűen következik, hogy a bérleti jogviszony tartama alatt mind a bérbeadóra, mind a bérlőre azok a jogok és kötelezettségek irány­adók, a melyeket a bérleti szerződés és a bérleti jogviszonyt megállapító jogszabályaink meghatároznak, fönnáll tehát a fel­peresnek kártérítő kötelezettsége is a malomnak mindazokból a hiányaiból és hibáiból is kifolyóan, a melyeket a felebbezési bíróság tényékként megállapított, mert a bérbeadó a bérlőnek olyan tárgyat köteles átadni a bér fejében, a mely rendeltetésé­nek mindenképen és mindenkor kifogástalanul megfelel, a hasz> nálhatóságot gátló akadályokat pedig megszüntetni köteles. Téves tehát a felperesnek az a jogi fölfogása, hogy az alperes 1903

Next

/
Thumbnails
Contents