Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)
92 Az alperes panasza azonban nem állhat meg. Nem vitás ugyanis a felek közt a felebbezési biróság megállapította, a csatolt iratokból is kitűnő, az a tényállás, hogy az alperes jogelődei a felperes által visszabocsátani kért területet a felperes birtokosságtól 1882. évi szeptember 3-án, bizonytalan időre, 25 frt évi bérfizetés ellenében, gőzgép, illetve gőzmalom felállításának czéljaira vették bérbe. Ezt a bérösszeget a felperes 1890. január 1-től kezdve évi 65 frtra emelte föl azért, mert az alperes jogelődei az új épületek emelésére az eredetileg elfoglalt 55 D-ölnél nagyobb területet foglaltak el. Ugyanekkor azonban — 1889. július hó 7-én — a felperes birtokosság gyűlése egy évi felmondási időt kötött ki mindkét részről. Az 1904. deczember hó 18-án tartott birtokossági közgyűlés az évi bért 200 K-ra emelte föl, a mely egyoldalú fölemelést az 1898. óta a gőzmalom tulajdonosaként és a felperes bérlőjeként szereplő alperes el nem fogadta és a felpereseknek eme bérösszeg és a korábbi bérösszeg közti különbség behajtása iránt indított keresetét a z —i kir. törvényszék, mint felebbezési biróság 1907 márczius 19-én D. 49/2. sz. a. kihirdetett ítéletével jogerősen elutasította. Még e per folyama alatt a felperes az 1906 november 4-én tartott birtokossági ülés határozatából kifolyóan a bérletet 1907 november 7-iki lejárattal az alperesnek felmondotta, az alperes azonban e felmondást nem fogadta el, mert itt nem bérlet, hanem osztott tulajdon jogviszony forog fönn. A felperes már most birói úton követeli az alperestől a bérelt terület visszabocsátását, mig az alperes az osztott tulajdon jogviszonyának vitatása mellett 200 K megfizetése ellenében a visszabocsátani kért terület tulajdona iránt, esetleg a malomépület és tartozékainak kártalanításáért 80.000 korona iránt támaszt viszonkeresetet a felperes ellen, a mely összeget az alperes a felebbezési eljárás folyamán 40.000 koronára szállította le a megállapított ama tény következtében, hogy a szóban forgó gőzmalom a per folyamán leégett és a biztosítótársaság neki 40.000 koronát kár fejében megtérített. Ebből a tényállásból nyilvánvaló, hogy itt a tulajdon megosztottságának olyan esete forog fönn, a milyent az 1896 : XXV. t.-cz. az 1848 január 1. előtt keletkezett jogviszonyok tekintetében szabályozásának körébe von, a melynek tekintetében azonban, ha a szóban forgó jogviszony úgy, mint ebben az esetben