Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIII. kötet 1907,1908 (Budapest, 1909)

11 2723. Jogellenes fenyegetés esete nem forog fenn akkor, a mikor a hitelező adósát ennek hűtlen vagyonkezelése vagy sikkasztása miatt bűnvádi eljárással fenyegeti, fel­téve, hogy bizonyító adatai ennek a kényszerítő eszköz­nek alkalmazását az adott esetben niegokolttá, az adós szolgáltatásra kötelezését pedig nyilvánvalóvá, vagy leg­alább is nagy mértékben valószínűvé teszik. A fenyegetés akkor sem tekinthető jogellenesnek és a kártérítés iránti megállapodást hatálytalanná nem teszi az a tény, hogy a büntető bíróság a sikkasztás miatt feljelentett adóst a vád alól felmentette. A tartozásnak kölcsönös összeszámolása és a tar­tozásnak ilyen alapon elismérése nem újítás, hanem csak a feleknek a régi kötelemből eredő jogait és köte­telezettségeit szabatosan megállapító jogügylet; az össze­számolásból tehát külsőleg önálló jogi igény következik ugyan, anyagilag azonban mégis csak azt czélozza, hogy az eredeti jog érvényesítését tegye lehetővé más nevű kötelmi jogczimen, miért is az adós, éppen úgy, mint a hitelező, jogosult az eredeti jogviszonyra visszamenni és a tartozás elismerésének részben vagy egészben jog­hatálynélkülinek kimondását követelni, ha az összeszá­molásnál tévedés vagy megtévesztés történt. A felebbezési bíróság felperest 4138 K 50 f iránti keresetével el­utasította, ellenben a kir. Curia a felebbezési bíróság ítéletét feloldotta és további eljárást rendelt el a következő indokolással: Felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság eljárási és anyagi jogszabályt sértett meg, midőn őt keresetével elutasította; midőn az alperesnek, valódi­ságuk szempontjából kétségbe nem vont nyilatkozatai ellenére, a melyek a felperessel szemben fennálló tartozását és az annak megállapítását megelőző összeszámolást elismerik, nem marasz­talta az alperest; midőn megállapította, hogy a szóban forgó nyilatkozatok alperes jogellenes kényszerítésével jöttek létre és hogy azok ebből az okból hatálytalanok. Panaszolja továbbá a felperes, hogy avval is eljárási jogszabályt sértett meg a felebbe-

Next

/
Thumbnails
Contents