Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XII. kötet 1906,1907 (Budapest, 1908)
236 Éppen ezért téves és az adásvevési ügylet hatálytalanságának megállapítása mellett önmagának is ellenmondó a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy felperes csak J. Pájó igazolandó vagyontalansága esetében fogja magát esetről esetre az alperes nevén álló szóban forgó ingatlanból a jövőben esedékesekké való tartásdíj részletek erejéig kielégíthetni, miért is a felebbezési bíróság Ítéletének ezt a részét, ennek az ítéletnek a rendelkező része értelmében megváltoztatni kellett. Kir. Guria I. G. 593/1906. 1907 január 26.) 2610. A K. T. 355. §-ában szabályozott fixügyletté minősíti valamely vagyoni érdek és egyéb körülmények fenforgása nélkül már a feleknek az ügylet létesítésénél világos szavakban kifejezetten megfelelő puszta akarata is; ezt az akaratot kifejezi az a kijelentés, hogy az árú a megbatározott napon akkép szállítandó, hogy az a meghatározott későbbi napon már ott legyen. A felebbezési bíróság felperest egy gép vételára fejében követelt 1350 K s jár. iránti keresetével, a kir. Guria pedig felülvizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással: Az első tárgyalásról felvett jegyzőkönyv szerint felperes keresetét szóbelileg az írásbeli keresetével annyiban egyezően adta elő, hogy keresetét Írásbeli keresetével egyezően arra alapította, hogy ő az A) alatti megrendelő levél következtében D. Simónak az abban a levélben az által felperesnél megrendelt árút elküldötte, azonban a nevezett vevő az elküldött árút el nem fogadta és a vételárát ki nem fizette ; ezekre alapítottan pedig felperes keresetét a vételár megfizetésére irányította. A K. T. 355. §-ban szabályozott (fix) ügylet jogi fogalma alá a vételi ügylet akkor tartozik, ha vagy a feleknek az ügylet létesítésénél világos szavakban kifejezett, vagy a fenforgó egyébkörülményekből kivehető vagy a bevett kereskedelmi szokásból folyólag kétségtelen akarata szerint a teljesítési határidő meghatározása az ügyletnek olyan lényeges kikötése, hogy a későbbi teljesítést a feleknek ezek szerint irányadó akarata világosan kizárja; következésképen a létesített vételi ügyletet aK. T. 355. §-ban