Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XII. kötet 1906,1907 (Budapest, 1908)

235 Felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett meg, midőn alperest a havonként esedékes gyermektartásdíjnak csak ama részletei erejéig marasztalta, a melyek ítéletének hozásakor már lejártak volt, mert hiszen felperes követelése jogerősen már meg van Ítélve és csak e követelés fizetési határideje nem egységes, hanem havonként jár le a jogerősen megszabott részletekben. Felperesnek ez a panasza alapos. Mert az alperes marasztalása — a férjétől reá átruházott ingatlan értéke erejéig — azon a jogalapon nyugszik, hogy ő ez ingatlan színleges megvételével felperestől, ennek kijátszása czéljából, kielégítésének az alperes férjével szemben létező egyetlen alapját elvonván, a közte és férje közt ebből a czélból létrejött adásvevés visszahatóan hatályát veszti, vagyis a szóban forgó ingatlant, a felperes követelése szempontjából, úgy kell tekinteni, mintha az még most is a felperes adósának, J. Pájónak tulajdonaként volna a telekkönyvbe bejegyezve. Ahhoz pedig nem fér kétség, hogy ily körülmények között felperes magát ebből az ingatlanból J. Pájó tartozásának egész ideje alatt, illetve mindaddig kielégítheti, míg ez a szóban forgó ingatlanból lehetséges vagy pedig más kielégítést nem kap. Az alperes kötelezettsége tehát nem a kezeséhez hasonló oly mellékkötelezettség, a melynek teljesítése csak akkor követelhető, ha a hitelező esetről esetre kimutatja, hogy követelését sikertelenül kísérelte meg a föadóson végrehajtás útján megvenni, hanem olyan, a mely csak a hatálytalannak kimondott adásvevési jogügylet alapján történt telekkönyvi bejegyzés következményeként jelentkezik alakilag az alperes kötelezettségének, holott az valósággal a J. Pájó kötelezettsége. Ehhez járul még az a szempont is, hogy a megállapított tényállás szerint, de magának e per megindításának szükségességéből következtethetően előrelátható lévén, hogy a felperes által J. Pájó ellen esetleg foganatosítandó végrehajtás amúgy sem fog a felperes teljes kielégítésére vezetni, úgy, hogy ez utóbbi a bíróság döntése alapján lenne kénytelen J. Pájó ellen hónapról hónapra hiábavaló végrehajtási lépéseket tenni és csak azután, ugyancsak hónaponként újból, alperes ellen pert indítani, a mi egyfelől az adós költségterhét elviselhetetlenné tenné, másfelől pedig a gyermek tartására megszabott díj rendeltetését és czélját meghiúsítaná.