Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XII. kötet 1906,1907 (Budapest, 1908)

55 hogy az 1901. év őszén abbamaradt munka az 1902. év tavaszán folytattassék, jogilag alkalmasak arra, hogy alpereseknek tény­leges késedelme addig az ideig, míg az illető munka az 1902. év tavaszán folytatható volt, számításba ne vétessék és így eddig az ideig felperes javára a kötbér meg ne ítéltessék. Azonban tekintettel arra, hogy az alsóbirósági ítéletekből, vagy tárgyalási jegyzőkönyvekből és ezek mellékleteiből kitetsző­leg fel sem hozatott, hogy felperes az illető munkának az 1092. év tavaszán folytatását kifejezetten nem kívánta, hogy a felek a kötbér kikötésétől elállottak. avagy az illető munka folytatását a felperesnek erre irányuló felhívásától tették volna függővé, a szer­ződésekre vonatkozó általános jogszabályoknál fogva alperesek fel­peresnek erre irányuló felhívása nélkül is tartoztak volna az 1902. év tavaszán az illető munkát, mihelyt ez lehetséges volt, folytatni és befejezni annyi idő alatt, a mennyi idő az 1901. év őszén abbamaradt munka befejezéséhez rendes körülmények között szükséges volt; alpereseknek ehhez mérten jelentkező késedelme pedig jogilag számításba vehető csak akkor és annyi­ban nem lett volna, ha és a mennyiben az illető teljesítés a fel­peres szerződésellenes késedelme vagy erőhatalom következtében merőben lehetetlen avagy a felperes kifejezett, akaratára vissza­vezethető volt volna; ellenben felperes alpereseket az 1902. év tavaszán az illető munka folytatására felhívni nem tartozott és így pusztán az a körülmény, hogy felperes alpereseket az 1902. év tavaszán az illető munka folytatására fel nem hívta és eset­leges igényei iránt a jelen per megindításáig alperesek ellen mi lépést sem tett, jogilag nem minősíthető annak, hogy fel­peres az 1902. év tavaszán az illető munka folytatását nem kívánta; az pedig, hogy felperesnek az építkezés folytatásához szükséges pénz nem állott rendelkezésére, szemben azzal, hogy a felebbezési biróság Ítéletében foglalt tényállás szerint felperes alperesek részére a munkabéri részleteket eddig a szerződéshez képest pontosan fizette, mi jogi jelentőséggel sem bir. Minthogy azonban a felebbezési biróság nem bocsátkozott a tényállásnak megállapításába az iránt, hogy az illető munka folytatása az 1T02. év tavaszán mikor volt megkezdhető, hogy ettől számítva az a munka rendes körülmények között mikor volt befejezhető és hogy merültek-e lel olyan ténykörülmények, melyek alpereseknek késedelmét a fenn kifejezettekhez képest

Next

/
Thumbnails
Contents