Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)

40 'A felebbezési* biróság az ingatlan árverési vevőjének igénykeiesete alapján a lefoglalt magtárakat és csűrt zár alól feloldotta és alpereseket költ­ségben marasztalta, a kir. Guria pedig alpereseket felülvizsgálati kérelmük­kel elutasította a következő indokolással: A felebbezési biróság Ítéletét az alperesek támadták meg a S. E. 185. §-a#j és c) pontjai alapján felülvizsgálati kérelemmel, panaszaik azonban alaptalanok. A községi bizonyítvány arra a benne foglalt tényre nézve, hogy valamely építmény melyik ingatlanon áll, mikor építtetett és milyen czélra használtatik, az 1868 : LIV. t.-cz. 165. §-a értel­mében bizonyitékúl szolgálván, ha alperesek a periratokhoz csa­tott helyhatósági bizonyítvány abbeli tartalmának valóságát meg­dönteni kívánták, e részben a bizonyítás az alpereseket terhelte. Nem sértett tehát a felebbezési biróság eljárási jogszabályt azzal, hogy az alpereseket utasította annak a költségnek előle­gezésére, a mely az alperesek részérő] kért helyszíni szemlének és szakértői bizonyításnak abban az irányban való foganatosítá­sára szolgált volna, hogy a felperes részéről igényelt csűr és mag­tárak nem a felperes által megvett ingatlanon léteznek és nem sértett eljárási szabályt azzal, hogy a költségösszeg előlegezésé­nek elmulasztása miatt elő nem állított ellenbizonyíték hiányában a községi bizonyítvány tartalmát valónak fogadta el. Az a kérdés, hogy valamely dolog ingónak vagy ingatlan­nak, vagy tartozéknak tekintendő-e, jogkérdésre vonatkozik, a mely a dolognak tényleges állapotából ítélendő meg. Tartozéknak tekintendő az a dolog, a mely a fődologgal olyan állandó kapcsolatba hozatik, hogy annak czéljaira szolgál. Ez értelemben a mezőgazdasági birtokon épített magtárak és csűr még akkor is, ha ezek csak a földön fekvő gerendaalap­zattal bírnak, a mezőgazdasági birtok tartozékai. A felebbezési biróság nem egyedül a községi bizonyítvány tartalmából, hanem a pernek egyéb körülményeiből is tényként megállapította, hogy az ingó vagyon módjára lefoglalt magtárak és csűr a m.-i 13. számú tjkvben 175. helyr. szám alatt foglalt azon az ingatlanon állanak, a mely az iratoknál fekvő telekkönyvi kivonat tartalma szerint 179 hold 1504 négyszögöl kiterjedésű szántóként van megjelölve, s a mely a felperes követelésének jelzálogául szolgált, és azt az ingatlant felperes birói. árverésen megvette, az árverésre pedig kimondotta, hogy az jogerejü.

Next

/
Thumbnails
Contents