Gottl Ágost (szerk.): Tartalommutató a magyar kir. Curia által hozott felülvizsgálati határozatok gyűjteményénsk V-X. kötetéhez. (Budapest, 1906)
114 nem sértett jogszabályt az által, hogy a perújítás rendén a felperesnek előterjesztett kereseti kérelme következtében a gyermektartásdíjat a gyermek 12 éves életkorának betöltésétől a 14. életévéig is megítélte, holott ez a követelés az alappernek tárgyát nem képezte. V. 1088. 341. Az a fél, a ki új bizonyítékok alapján a pert már egy izben újította, ugyancsak új bizonyítékok alapján azt még egyszer nem újíthatja meg akkor sem, ha előző perujítási kérelme következtében az ügy érdeme felett határozat nem hozatott, hanem perujítási kérelmével a perújítás meg nem engedése okából, az ügy érdemi vizsgálata nélkül el lett utasítva. V. 1089. 342. A mennyiben felperes perújítással az ügyvéd hibája és új bizonyítékok alapján élt, s az elsőbiróság az ügyvéd hibája alapján nem, hanem csupán új bizonyítékok alapján engedte meg a perújítást s e kérdésben a felperes az elsőbiróság Ítélete ellen felebbezéssel nem élt, a felebbezési bíróság sem bocsátkozhatván a perújításnak az ügyvéd hibája miatt való helytadása kérdésének megbirálásába, a felperes a felebbezési bíróságnak a perújítást meg nem engedő Ítéletét azon az alapon, hogy a perújításnak ügyvédi hiba miatt is hely adassék, felülvizsgálattal meg nem támadhatja. V. 1112. 380. A pernek megújítása az alappernek anyagi hatályát sem meg nem szünteti, sem fel nem függeszti. VI. 1286. 358. Perújításnak az alapon is van helye, hogy az alapperbeli Ítéletben kimondatott ugyan, hogy alperes szerződésszegése következtében az általa adott óvadékot elveszti, azonban az óvadék számszerű összege az alapperben vita tárgyává nem tétetvén, az alapperbeli Ítéletben az írásbeli szerződés helytelenül értelmeztetett, minek következtében alperes a nagyobb óvadék és nem a kisebb vádium elvesztésében elmarasztaltatott. VI. 1310. 400. Újított perekben a feleknek az alapperben való állása változást nem szenved s habár alperes élt is a perújítással, az újított perben is alperesnek tekintendő. VI. 134-7. 475. Az 1881 :LIX. t.-cz. 69. §. 2. pontja értelmében a per tárgyára vonatkozó uj bizonyítéknak oly döntő ténykörülményre kell vonatkoznia, mely a kereset jogalapjának megállapítására, vagy az ellenfél részéről annak megdöntésére alkalmas. VI. 1347. 475. Oly esetben, mikor az újított perben új bizonyítékként alkalmazni kivánt szakériői bizonyítás arra van irányozva, hogy az alap-