Gottl Ágost (szerk.): Tartalommutató a magyar kir. Curia által hozott felülvizsgálati határozatok gyűjteményénsk V-X. kötetéhez. (Budapest, 1906)
105 végzése ellen közbetett felfolyamodás következtében másodbiróságilag határozott, végzése ellen a S. E. 214. §-a, illetőleg az 1881 : LIX. t.-cz. 26. §-a és a S. Ü. Sz. 127. §-a szerint a további felfolyamodást a kir. járásbíróságnál kell beadni, és a felfolyamodás elfogadása vagy visszautasítása felett határozni, úgyszintén a felterjesztésről a feleket értesíteni a kir. járásbíróság van hivatva. V. 1133. 425., VII. 1528. 314. A felfolyamodásra vonatkozó szabályok szerint megkülönböztetendő, hogy a felebbezési bíróság a felebbezési eljárás folyama alatt az általa folyamatba tett eljárásnak keresztülvitele és foganatosítása tárgyában, vagy pedig, hogy az elsőbiróságnak jogorvoslattal megtámadott határozatának másodfokban való felülbírálása tárgyában hozta-e végzését ? V. 1133. 425. A felebbezési bíróságnak az a határozata, mely szerint kimondja, hogy az ügy mindenik alperesre nézve együttesen döntendő el s e végből további eljárást rendel el, az eljárási szabályok alkalmazására vonatkozóan, lényegében végzésnek tekintendő, a mely ellen felfolyamodásnak csak annyiban lehet helye, a mennyiben ezt a jogorvoslatot a törvény a másodbiróság végzése ellen megengedi. VI. 1236. 223. Az 1881 : LIX. t.-cz.-nek a S. E. 214. §-a szerint hatályában fentartott 51. §-a szerint a felfolyamodás a végzés kézbesítésétől számított 8 nap alatt adandó be, és a beadás ideje az a nap, a melyen a felfolyamodás az illetékes bíróságnál beiktattatott. Az elkésett felfolyamodást már az elsőbiróság tartozik hivatalból visszautasítani. VII. 1528. 314. A felebbezési bíróságnak az ellen a végzése ellen, mely szerint a nélkül, hogy alperes akár az elsőbirósági. akár a felebbezési tárgyaláson pergátló kifogást tett volna, az eljárást hivatalból megszüntette, a S. E. 214. §-ának 2. bekezdése szerint alkalmazandó az 1881 : LIX. t.-cz. 54. §. 1. pontjának az a rendelkezése, a mely szerint a bírói illetőséget leszállító végzés ellen egyfokú felfolyamodásnak mindenkor helye van. VIII. 1747. 293. Az 1887 : XXVIII. t.-cz. 2. §. esetében alkalmazott pénzbirságra nézve megengedett egyfokú felebbvitel elintézésére hivatott felebbviteli bíróság alatt nem az a felettes bíróság értendő, a mely a törvény szerint felebbviteli bírósága volna annak az ügynek, a melyben az ügyvéd a birsággal fenyítésre okot szolgáltató cselekmény elkövetésekor eljárt, hanem a bírósági szervezet szerinti fel-