Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. X. kötet 1904,1905 (Budapest, 1906)

26 A birói hatáskör kérdésében emelt pergátló kifogás tárgyában hozott végzésnek csakis a rendelkező része, és az is csak annyiban, a mennyiben a hatáskörre vo­natkozik, jöhet tekintetbe, de az indokolásban felhozottak a kereset érdemére befolyással nem birnak. A felebbezési bíróság felpereseket keresetükkel elutasította, ellenben a kir. Guria a felebbezési bíróság ítéletét feloldotta és további eljárást ren­delt el a következő indokolással: Felperesek a szóval is előadott keresetlevelük szerint nem sommás visszahelyezés iránti pert tettek folyamatba, mivel nem azon az alapon kérték a birtokbaadást, hogy az út használatában egy évnél hosszabb ideig voltak birtokban és a birtoklásban meg­háboríttattak, hanem keresetüket arra alapították, hogy a kereseti ingatlanhoz egyezség alapján tulajdonjoguk van. Hogy ilykép indí­tották keresetüket, ez kitűnik egyébiránt már abból is, hogy kere­setükhöz az érték megállapítása czéljából adóbizonylatot csatoltak* a mi sommás visszahelyezési perben szükségtelen, és alperesek is pergátló kifogásukat azon az alapon tették meg, hogy felperesek keresete a per tárgya értékénél fogva sommás útra nem tartozik. A felebbezési bíróság tehát jogszabályt sértett azzal, hogy felpereseket keresetükkel elutasította abból az okból, hogy az állí­tólagos háborítás óta egy évnél hosszabb idő telt el, mivel jelen perben, mely a S. E. 1. §-a 2. pontja alapján tétetett folyamatba, az elévülési határidőn belül annak befolyása nincsen, hogy felpere­sek vélt jogaiktól mikor üttettek el. Minthogy a felebbezési bíróság az általa alkalmazott jogsza­bályhoz képest a tényállásnak a felperesek keresete értelmében való megállapításába nem bocsátkozott és ennélfogva az ügy ez­úttal érdemlegesen el nem bírálható, a S. E. 204. §-a értelmében a felebbezési bíróság Ítélete feloldandó és a további szabályszerű eljárás elrendelendő volt. Ennek útjában a felebbezési bíróságnak az 1903. évi május hó 11. napján 1903. E. 39. sz. végzése nem állhat, mivel annak mint a pergátló kifogás tárgyában hozott végzésnek csakis a ren­delkező része és az is csak annyiban, a mennyiben a birói hatás­körre vonatkozik, — jöhet tekintetbe, — de az indokolásban fel­hozottak a kereset érdemére befolyással nem birnak. (Kir. Curia I. G. 154/1904. 1904 szeptember 16.)

Next

/
Thumbnails
Contents