Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)

64 bői, hogy mindketten munkaképesek, állapította meg, hogy felperes és elsőrendű alperes a gyermeket eltarthatják. (Kir. Guria I. G. 201/1902. 1902 október 25.) 1652. A K. T. nem jogosítja fel az eladót arra, hogy a vevőt a vételár némi leszállításával a hibás s ennélfogva a törvényes kellékekkel nem biró árú megtartására hirja; következéskép piaczi vétel esetében vevőnek jo­gában áll az árút az előtte elhallgatott hiba felfedezése után az eladónak nyomban visszaküldeni vagy rendel­kezésére bocsátani. (K. T. 348. §.) A felebbezési biróság alperest a kérdésben forgó gép vételárában marasztalta akkép, hogy abból felperes beleegyezése alapján 20 K előre­látható javítási költséget leszámított, ellenben a kir. Curia felperest keresetével elutasította a következő okokból: A felebbezési biróság által megállapított tényállás szerint felperes budapesti raktárában volt, oly könyvfűző gépet adott el alperesnek, mely ha hibától ment, 42 cm. magas könyvek fűzésére alkalmas, eladta pedig a nélkül, hogy a géphez nem értő alperes azt előzőleg megpróbálhatta volna. Azt is megállapította a felebbe­zési biróság, hogy alperes a gép megvizsgálásához szükséges szak­értő megszerzése végett azonnal megtette a kellő lépéseket, és a mint a Budapesten csak igen korlátolt számban található szakér­tőt megkapta, ezzel a gépet azonnal megvizsgáltatta, a mikor is kitűnvén, hogy a gépnek oly hibája van, mely miatt azt csak javí­tás után lehetne 42. cm.-es könyvek fűzésére használni, azt a nél­kül, hogy használta volna, felperes rendelkezésére bocsátotta. Meg­állapította végre a felebbezési biróság, hogy alperes 1901. évi márczius hó 9-én, szombaton este tudta meg a gép hibás voltát és ugyanannak a hónapnak 11-én, hétfőn bocsátotta a felperes rendelkezésére. Alperes a felebbezési biróság Ítéletét elsősorban a S. E. 185. §-ának a) pontja alapján anyagi jogszabály megsértése miatt támadja meg, azt panaszolván, hogy a felebbezési biróság a K. T. 348. §-ában foglalt azt az anyagi jogszabályt sértette meg, mely szerint: ha az árú a kikötött, vagy -törvényi kellékeknek meg nem

Next

/
Thumbnails
Contents