A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)

következésképen ennek bizonyítása és ez iránt a tényállás megálla­pítása az anyagi jog helyes alkalmazhatása szempontjából azért nem felesleges, mert a szerződő felekre nézve az alkalmazandó anyagi jogszabályt maga a szerződés alkotja, az alaki jog szempontjából pedig a S. E. 64. §. szerint a bíróság a fél ajánlotta bizonyítást mel­lőzheti ugyan akkor, ha a bizonyítani kívánt ténykörülmény nem döntő, vagy ha a bíróság az ajánlott bizonyítékot ténybeli meggyő­ződése megalkotására befolyással bírónak nem találja és ezt indo­kolja, azonban az illető ténykörülmény a fenn kifejtettek szerint je­lenleg döntő és a felebbezési bíróság azt a bizonyítást nem a bizonyí­tékok mérlegelése szempontjából mellőzte: ezeknél fogva ama 5548 korona kérdésében a felebbezési bíró­ság ténymegállapítása szabálytalan és hiányos, a miért is a S. E. 204. §-a alapján egyebekben a felebbezési bíróság ítéletét fel kellett oldani és a felebbezési bíróságot megfelelő eljárásra utasítani. (Kir. Curia I. G. 278/1900. 1900 szeptember 12.) 1158. Az özvegy részéről a férjének az alperes gyárában történt baleset következtében beállott elhalálozása miatt nyújtandó kártérítésre irányított pernek felfüggesztésére okul nem szolgálhat az, hogy az alperes gyári czég tu­lajdonosai ellen a balesetből kifolyólag emberölés vét­sége miatt bűnvádi eljárás van folyamatban. Ugyállás: A kereset gyári alkalmazottnak a gyárban történt baleset következtében beállott elhalálozása miatt nyújtandó kártérítésre van irányozva. Az elsőbiróság a per tárgyalását az alapon függesztette fel, hogy a felperes férjének kazánrobbanás következtében elhalálozása alkalmából emberölés vét­sége miatt alperes czég képviselői ellen bűnvádi eljárás indíttatott, mely eddig jogerős határozattal be nem fejeztetett. A felebbezési bíróság az elsőbiróság végzése ellen a felperes részéről közbetett felfolyamodást az 1881 : LIX. t.-cz. 52. §-a alapján visszautasította, azonban a kir. Curia * ezt a végzést megvál­toztatva a felfolyamodást érdemben megbirálandónak kimondotta, mire a felebbezési bíróság az elsőbiróságnak az eljárás felfüggesztését elrendelő vég­zését helybenhagyta. A kir. Curia felperesnek újabbi felfolyamodása alapján mindkét alsóbiróság végzésének megváltoztatásával kimondotta, hogy a per * Közölve az V. kötetben 379. lapon.

Next

/
Thumbnails
Contents