A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)
31 tényleges kiadásait és felügyeleti díját kapja, végre hogy minden körülmények között az átalányösszegből levonandó a csatolt számla I—IV., X., XI. és XVII. tsz. alatt felsorolt munkák egyenértéke, mert ezeket felperes nem teljesítette, pedig kötelességében állott volna a város részéről megrendelt bármely munkát teljesíteni tekintet nélkül arra, hogy a munkát szükségesnek tartja-e, vagy sem. A felebbezési bíróság alperes várost, beszámítva az óvadékot is, 5743 K. 43 f. megfizetésére kötelezte, a kir. Guria pedig ezt az összeget 5173K. 12 f-re leszállította, egyéb tekintetben alperes felülvizsgálati kérelmét elutasította a következő indokolással: Alperes a felebbezési bíróság ítéletének azt a részét, a mely szerint ő a 2000 korona óvadék kiadására köteleztetett, azért támadja meg, mert az A) alatti vállalati szerződés szerint az az óvadék a kötbér természetével ruháztatott fel az esetre, ha felperes ama vállalati szerződéssel elfogadott kötelezettségének eleget nem tesz : már pedig az, hogy ez az eset bekövetkezett, kétségtelen abból a körülményből, hogy a felebbezési bíróság felperes terhére az 1898. évi szerződési munkabéri átalányösszegből az akkor nem teljesített vállalati munkák czímén 1008 korona 7 fillért levont és így alperes a 2000 korona óvadékot kötbér gyanánt megtarthatja. Ez a panasz alaptalan; mert a felebbezési bíróság részéről alakilag és tartalmilag valódinak elfogadott A) alatti okirat szerint felek a vállalati szerződést az 1898. évi január hó 1. napjától kezdődő 6 évre akként kötötték meg, hogy felperes köteles az alperes építményeinek állandó jókarban tartását teljesíteni és ennek fejében alperestől évenkint 8000 korona átalányösszeget kap munkabérül ; azonban a felebbezési bíróság Ítéletében foglalt és e részben panaszszal meg sem támadott tényállás szerint a felek azt a szerződést kölcsönös megegyezéssel és az 1899. évi január hó 1. napján kezdődő hatálylyal felbontották; már pedig ilyen esetben a szerződésnek addig nem teljesítése czímén a teljesítés, esetleg csak a tényleges ellenérték számbavétele követelhető, ellenben kár vagy kártermészetű és egyéb igény, tehát a kötbér is utólag csak akkor, ha ezekhez való igény a szerződés ama felbontása alkalmával kifejezetten fentartatott; ámde a felebbezési bíróság ítéletében foglalt és e részben panaszszal meg sem támadott tényállás szerint az A) alatti szerződésnek ama felbontása minden fentartás nélkül történt és így alperes a kötbérhez igényt utólag nem tarthat. Továbbá alperes a felebbezési bíróság ítéletének azt a részét, a mely szerint az 1898. évre felperes részéről a 8000 korona évi munkabér átalányösszeg az