A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)

21 kozó rendszerint vagyonilag nem felelős, hanem felelős az alvállalkozó, ki egymaga van ama harmadik személyekkel szerződési viszonyban; ilyen körülmények között tehát magában véve az, hogy felperes a ÍT. r. alperest is vállalkozónak tekintette, hogy a megrendelést Kr. a vállalat nevében tette, és a számlát így hagyta jóvá és hogy az illető faanyag a II. r. alperes hasznára volt, a II. r. alperes marasztalhatá­sára jogi jelentőséggel nem is birhat. Téves a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy alperesek az illető vasútépítési munkálatok elvállalásával alkalmi egyesületet alkottak; mert a vasútépítés elvállalása a kereskedelmi törvény 258 és 259. §§-ban felsorolt ténykedések egyikét sem fog­lalja magában, és így nem kereskedelmi ügylet; már pedig a keres­kedelmi törvény 62. § szerint alkalmi egyesület csak kereskedelmi ügylet tekintetében keletkezhetik. Minthogy ezek szerint a felebbezési bíróság Ítélete az indo­kolás tekintetében már külsőleg szabálytalan, de belső tartalmilag is az abban foglalt ténymegállapítás annyira szabálytalan és hiányos, hogy annak alapján a per a II. r. alperessel szemben érdemi eldön­tésre jelenleg nem alkalmas, ezeknél fogva a S. E. 204. §, értelmé­ben a felebbezési bíróság Ítéletének a II. rendű alperesre vonatkozó részét fel kellett oldani és a felebbezési bíróságot megfelelő eljárásra utasítani. (Kir. Guria I. G. 264/1900. 1900 szeptember 4.) 1152. Az ingatlan vevője, ha az átvállalt bekebelezett tar­tozást a hitelezőnek ki nem fizette s e mulasztása követ­keztében az ingatlan elárvereztetett, az ingatlan vétel­árából ki nem került s az eladó által utólagosan saját­jából megfizetett összeget ennek megtéríteni tartozik abban az esetben is, ha a hitelezőnek jogában állott a vevő által esetleg fizetett összeget más követelésének törlesztésére fordítani és az árverést mégis megtartatni. E mellett a vevő által fizetni elmulasztott kamat csak addig az időpontig Ítélhető, a meddig a vevő az in­gatlant tényleg használta. Ügy állás: Egy számos tagból álló vevőtársaság megvett egy nagyobb földbirtokot, a mely már a vétel idején is nagyobb összegű takarékpénztári

Next

/
Thumbnails
Contents