A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)

272 lekötelezése mellett oly új kölcsönt eszközölt ki, melylyel fedezhetők legyenek a végrehajtást szenvedőnek összes jelzálogilag nem biztosított tartozásai, annak 47,000 frtot tevő tartozásnak a kivételével, a melynek fedezésére kijelöltetett M. Gy.-nek a Sz. J. elleni az a követelése, melynek erejéig Sz. J. a hitelezőkkel szemben váltójogilag kötelezve is volt, mely tényállásból a felebbezési biróság azt következtette, hogy a megtámadott ügylet megkötésekor a végrehajtást szenvedő felet nem vezette az a szándék, hogy a kielégítési alap a hitelezők elől elvonassék, és ezek azzal megkárosíttassanak. A felebbezési biróság tényállásában tehát nincs megállapítva oly ténykörülmény, miből az a jogi következtetés lenne vonható, hogy felperes a szóban forgó jogügylet megkötésénél nem járt el jó hiszemmel, ellenben azokból a tárgykörülményekből, a melyekből a felebbezési biróság kizártnak találta azt, hogy a végrehajtást szenvedő czélja a hitelezők megkárosítása lett volna, jogilag következtethető, hogy felperes a szerződés kötésekor jóhiszemmel lehetett abban a meggyőződésben, hogy a végrehajtást szenvedőnek Sz. J. elleni követelése oly reális alapon nyugszik, hogy az számba vehető és a hitelezők követelésének kielégítésére kellő fedezetet nyújthat; már pedig a fent kiemeltek szerint a megtámadott jogügylet a hitelezőkkel szemben csak abban az esetben nem bírhatna hatálylyal, ha felperes annak megkötésénél nem járt volna el jó hiszemmel. Ennek következtében téves a felebbezési bíróságnak az a jogi felfogása, hogy a szóban forgó jogügylet azért nem bír hatálylyal, a végrehajtató hitelezőkkel szemben, mert tényállása szerint felperes a végrehajtást szenvedővel egyértelmüleg tett akaratkijelentésöktől eltérően a hitelezők kielégítése czéljából rendelkezésére álló összeget utóbb oly követelések kielégítésére fordította, melyek a szerződő felek eredeti megegyezése szerint a váltójogilag kötelezett Sz. J. nyertek volna fedezetet. Téves pedig ez a jogi felfogás egyrészt azért, mert egymagából ebből a jogügylet megkötése után bekövetkezett tényből nem vonható jogi következtetés arra, hogy felperesnél a jóhiszeműség már a jogügylet megkötésénél hiányzott és pedig annál kevésbé, mert abból a körülményből, hogy a végrehajtást szenvedő akaratából és felperes tudtával Sz. J. a váltójogi kötelezettség alól menekült, nem következett az, hogy a végrehajtást szenvedőnek követelése a meny-