Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

152 a törvénynél fogva van igénye arra a jövedelemfeleslegre, a mely a végrehajtást szenvedő atyát a kiskorú fiának, II. rendű felperesnek vagyonából megilleti. Alperesnek ez az érvelése azonban figyelembe nem vehető, mert egymaga a vagyonkezelés ténye a gazdaság termésére és a gazdasági eszközökre tulajdonjogot meg nem állapít, továbbá, mert avval szemben, hogy a végrehajtást szenvedő az özv. M. T. végrendeletében részére hagyományozott haszonélvezeti jogot el nem fogadta, és hogy II. rendű felperesnek a nevezett nagy­anyja gazdasága a hagyatéki bíróságnak jogerős végzésével az emlí­tett haszonélvezet terhétől menten adatott át a végrehajtót terhelte annak bizonyítása, hogy a hagyatékátadási végzés alapjául szolgált jogi tények szinlettek, végrehajtató alperes pedig felülvizsgálati kérel­mében nem panaszolja, hogy ebben az irányban megfelelő bizonyíté­kokat felhozott s ezek az ügy eldöntésénél mellőztettek volna. Végül mert igaz ugyan, hogy a végrehajtást szenvedő atyának hitelezői jogosítva vannak követeléseik kielégítése végett a végrehaj­tást vezetni arra a jövedelemfeleslegre, a mely a végrehajtást szen­vedő atyát akiskorú gyermekének vagyonából az 1877 : XX. t.-cz. értelmében megilleti, nem áll azonban jogukban a végrehajtást szen­vedő atya hitelezőinek, hogy a végrehajtást a kiskorú gyermeke in­gatlan vagyonának termésére vezessék, már pedig alperes nem azt a felesleget foglaltatta le, a mely a végrehajtást szenvedőt a II. rendű felperes vagyonának jövedelmeiből esetleg megillethetné, hanem a végrehajtást a II. rendű felperes ingatlan vagyonának részben leara­tott, részben függő termésére s a gazdasági eszközökre vezette. (Kir. Guria I. G. 185/95. 1896 márczius 17.) CXVI. Az, hogy a szerződés megkötésénél a telek milyen feltevésből indultak ki, illetve, hogy mi képezte a szer­ződés létrejöttének indító okát, csak akkor birhat be­folyással a felek között létesült jogviszonyra, ha mindaz a szerződés megkötésénél a felek által mint a szerző­désnek feltétele meg lett állapítva. A bérlő közvetlenül felelős a bérösszeg fizetése iránt a bérleti szerződés átruházása esetén, ha a bérbeadónak

Next

/
Thumbnails
Contents