Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

68 az anyagi jogszabályok értelmében beszámításnak csak liquid­követelésekre nézve van helye, az alperes részéről beszámíttatni kí­vánt követelések tekintetében azonban eme feltétel fenn nem forog, mivel azok a követelések részint harmadik személyeknek e perben el nem bírálható jogviszonyaival kapcsolatosak, részint a peres felek közötti másnemű különálló jogviszonyoknak elbírálásától és megálla­pításától függők. Nem változtat az anyagi jogszabály ily alkalmazásán az 1893 : XVIII. t.-cz.-nek az alperesi képviselő részéről a felülvizs­gálati kérelemnek szóbeli indokolása közben idézett 106. §-nak ren­delkezése sem, sőt annak támogatására szolgál, mert e szakasz ren­delkezése értelmében, ha alperes beszámítási kifogáskép oly ellen­követelést kiván érvényesíteni, mely a kereseti követeléssel össze­függésben nem áll, a bíróság, a mennyiben az ellenkövetelés elbírá­lása a tárgyalás elhalasztását tenné szükségessé, alperest ellenkövete­lésével külön perútra utasíthatja. (Kir. Guria II. G. 77/95. 1895. deczember 19.) LVII. A felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azokat az anyagi, illetve eljárási jogszabályokat, a melyeknek helytelen alkalmazása, megsértése vagy mellőzése pana­szoltatik. (S. E. 195., 203. §§.) Ott, hol kötelező bizonyítási szabály fen nem forog, a S. E. 04. §-ának megsértéséről csak akkor lehet sző, ha a bíróság nem indokolná, hogy valamely tényt miért vett bizonyítottnak vagy nem tekintett bizonyítottnak. (S. E. 04. §.) Okirat értelmezése. Annak megállapítása, hogy vala­mely okiratba foglalt egyesség, annak tárgya tekinteté­ben mily terjedelmű, az egyesség mire van irányozva, a felek akarata mire czélzott, ténykérdést képez. Okirat értelmezése csak akkor képezheti felülvizsgálat tárgyát, ha annak értelmezésénél a törvényes magyarázati sza­bályok lettek megsértve. A felülvizsgálati kérelmekben mint az az 1893 : XVIII. t.-cz. 185. és 203. faiból kitűnik, meg kell jelölni azokat az anyagi, illetve

Next

/
Thumbnails
Contents