Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXV. kötet (Budapest, 1933)

Hiteljogi Döntvénytár. <lotta ki. Ezt a kérdést a vasútnak a Szolg. Szab.-ban rendeznie nemcsak joga, de kötelessége is volt. S ha a m. kir. államvasút a Szolg. Szab.-ban nem foglalt állást ebben a kérdésben, azonban, a Szolg. Szab. életbelépésével kapcsolatban közzétett végre­hajtási utasítás ad. 66. §-ában intézkedett akként, hogy az újra­felvételi eljárás során szolgálatba visszavett alkalmazott részére mindazokat az állandó illetményeket folyósítani kell, amelyek őt az elbocsátás napjától az újbóli szolgálatbalépés napjáig meg­illették volna, akkor ebben a vonatkozásban a végrehajtási utasítás a Szolg. Szab. kiegészítő részének tekintendő. Helyes tehát és az anyagi jognak megfelelő a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amely szerint a felperes részére az 1924. július 1-től 1929. július l-ig szóló időre elmaradt illetményeit késedelmi kamataival együtt megítélte. 126. Az eljárás, amely a versenytárs vevőkörének álúton megismerésére s ez adatoknak üzleti hasznosítá­sára irányul, a Tvt. 1. §-ába ütköző tisztességtelen ver­seny akkor is, ha az eljárás nem vezetett a kívánt adatok megszerzésére és károsító felhasználására. (Kúria 1932. ápr. 15. P. IV. 5481/1930. sz.) 127. /. Ha a jogsértő tény kétféle minősítéséhez el­térő jellegű magánjogi következmények fűződnek, a sér­tett fél a cselekményből származó összes magánjogi igényt érvényesítheti. — II. Az együttesen panaszolt jogellenes cselekmények miatt együttesen követelt kártérítésnek az egyes cselekmények szerint elkülönített megszabása nem kötelező. ^Kúria 1932t ápr 15 p Iy 2527/1931. sz.) Indokok : Az 1921 : LIV. tc. 32. §-a értelmében alakult szerzői jogi szakértőbizottság véleménye szerint : a zalaegerszegi Notre Dame-kolostor mellett létesítendő biológiai szennyvíztisztító telepnek a felperesek által készí­tett és az építtetőhöz benyújtott pályázati tervrajza «oly műszaki rajz, mely­ben a különféle rendelkezésre álló rendszerek és részletek egy speciális feladat­hoz és helyhez, megadott programmban foglalt adatokhoz vannak szaktudás­sal összeszerkesztve* és az alperes által készített, az építtetőböz benyújtott az a pályázati tervrajz, amelynek alapján az alperes a munkát elnyerte, a fel­peresi tervrajznak csaknem vonásról-vonásra való utánképzése. A szakértő­bizottság ennek a véleményének megalkotásánál kifejezetten figyelemmel volt arra, hogy a felperesek tervrajzában nem önálló (hanem már ismert) rendszer jut kifejezésre, továbbá arra is, hogy azt az adott előírásoknak megfelelőleg kellett elkészíteni. Mivel azonban azonos feladat megoldásában is sok válto­zata lehetséges a közismert rendszerek és részleteik alkalmazásának a szenny-

Next

/
Thumbnails
Contents