Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXV. kötet (Budapest, 1933)

Hiteljogi Döntvénytár. 65 bérleti szerződés jött létre. A 6900/1923. B. M. számú körrende­let a mozgóképüzem engedélyesének csak azt engedte meg, hogy az üzem hasznosítására társat vegyen maga mellé és így özv. H. D.-né, az engedélyes, a felperessel e végből társulhatott. Az enge­délyes helyébe lépő társat azonban a társasági viszonyból ki­folyólag ugyanazok a törvényes jogszabályok kötelezik, mint az eredeti engedélyest. A 8454/1920. M. E. számú rendelet 4. §-a értelmében pedig a mozgószínház-üzemre kapott engedélyt sem átruházni, sem az üzem folytatását haszonbérbe adni nem sza­bad s a tilalom ellenére történt haszonbérbeadás hatálytalan és az engedély elvesztését vonja maga után. Felperes, mint az enge­délyes társa és F. M. között létrejött haszonbérleti szerződés tehát, mint törvényes tilalomba ütköző, hatálytalan. Helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése is, hogy a szerződés joghatályosságát a m. kir. belügyminisztérium érte­sítésére tekintet nélkül tette vizsgálata tárgyává, mert a szer­ződések törvényes tilalomba ütköző voltát, hatálytalanságát a bíróság a bírói jogsegély megadhatása szempontjából a köz­igazgatási hatóság álláspontjától függetlenül bírálja el. Ezért helyesen mellőzte a fellebbezési bíróság a felperes által annak bizonyítására felhívott tanúk kihallgatását is, hogy a felperes ügyvédje a szerződést a belügyminisztériumban bemutatta és a minisztérium a szerződést jóváhagyás nélkül is joghatályos­nak nyilvánította. Az alperesnek 1926. november 3-i tartozáselismerő és készfizető kezességvállaló nyilatkozata sem vezethet a kereseti követelés megítélésére, mert a tiltott ügyletből későbbi tarto­záselismerés útján sem támad bírói úton érvényesíthető kötelem. = V. ö. 1930. jan. 16. P. IV. 4660/1929. (Hj. Dt. 23., 14.) — A mozgó­képüzemek engedélyezését és az engedélyes társulását a 8454/1920. M. E., 68,800/1920. B. M., 73,909/1921. B. M., 6900/1923. B.M.és 640/1930. M. E. sz. rendeletek szabályozzák. 95. /. A részvénytársaság alapszabályainak az al­kalmazottak jogaira és kötelességeire vonatkozó rendel­kezései kiegészítő részei a szolgálati szerződésnek. — 27. Az állandó alkalmazás is felmondással megszüntethető, ha ily létszámapasztás a vállalat fenntarthatása érdeké­ben szükséges. ^Kúria im febr n p n 3881/1931. sz>) Indokok : I. A részvénytársaság alapszabályainak az alkal­mazottak jogaira és kötelességeire vonatkozó rendelkezései, kifejezett megállapodás nélkül is, az alkalmazottak szolgálati Hiteljogi Döntvénytár. XXV. 5

Next

/
Thumbnails
Contents