Sebestyén Samu - Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIV. kötet (Budapest, 1932)
72 Hiteljogi Döntvénytár. Biztosítás. 62. Ha a biztosító értesíti a biztosítottat, hogy első évi díjkövetelését bírói úton érvényesíti, a kockázatot akkor is viselni tartozik, ha a pert a törvényben megállapított 60 nap alatt díjkövetelésére meg nem indította. A felperes az első évi 526 pengő díjnak a biztosító által követelt első negyedévi 131 pengő 50 fillér részletét az esedékességnek, vagyis a fennforgó esetben a kötvény megkísérelt kézbesítésének napjától számított 30 nap alatt nem fizette ki. A biztosító 1928. évi január 19-én az évi díj első negyedévi részletének megfizetésére felhívta a felperest, ezt a felhívást 1928. február 25-én azzal a kijelentéssel ismételte meg, hogy nemfizetés esetén kénytelen volna díjkövetelését az 1928 : X. tc. 4. §-a alapján bírói úton érvényesíteni, végül 1928. március 16-án értesítette a felpgrest, hogy a felhívások eredménytelen volna folytán díjkövetelését bírói úton érvényesíti, ezt azonban nem tette meg. A biztosított az ezen időpont után bekövetkezett kárát érvényesíti a biztosító ellen. — A fellebbezési bíróság elutasító ítéletét a Kúria feloldja. (Köxto, 1931. máj. 29. P. VII. 7584/1930. sz.) Indokok: A biztosító az 1927 : X. tc. 4. §-ában megjelölt választási jogát gyakorolta akként, hogy a szerződés teljesítését kívánja. Ezt követően ugyan a felhívott törvényhelyen megjelölt pert, az erre határidőül megállapított 60 nap alatt nem tette folyamatba, azonban ennek a kir. Kúria megítélése szerint a választási jog megtörtént gyakorlása folytán már jelentősége nincs. Az 1927 : X. tc. 4. §-ának 2. bekezdésében foglalt az a rendelkezés ugyanis, mely szerint ha a biztosító díjkövetelését az esedékességtől számított 30 napot követő további 60 nap alatt bírói úton nem érvényesíti, őt a szerződéstől elállottnak kell tekinteni, nem kényszerítő, hanem csupán magyarázati szabály. Éppen ezért ez a szabály csak azt jelenti, hogy ha a biztosító szándékának máskép kifejezést nem adott, vagyis választási jogát kifejezetten máskép nem gyakorolta, a pernek 60 napi idő alatt való meg nem indítása szükségkép a szerződéstől való elállását jelenti. Oly esetben azonban, midőn a biztosító már 60 nap eltelte előtt kifejezésre juttatta a szerződés fenntartásához való ragaszkodását, a magyarázati szabály alkalmazásba nem lép. A biztosítási szerződés ekként, minthogy a biztosító nem volt elzárva attól, hogy díjkövetelését az elévülési időn belül érvényesítse, hatályban marad, következéskép a biztosító a kockázatot viselni köteles volt. Nem változtat ezen a kötelezettségén az sem, hogy a felperes az évi díj további negyedévi részleteit sem fizette meg,