Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIII. kötet (Budapest, 1931)

Hiteljogi Döntvénytár. 15 amelyeket a K. T. 187. §-ának 2. bekezdése a hitelezők érdekének megóvása végett előír, felelősségre nem vonható; vizsgálta a kir. ítélőtábla főképpen azt, hogy a bizottság működése olyan természetű volt-e, amely megakadályozója lehetett az igazgatóság abbeli működésének, amely szerint az a K. T. 187. § 1. és 2. bekezdéseiben foglalt határozmányok értelmében az őt kötelező jognyilatkozatait megtehesse. E részben a kir. ítélőtábla a bizottság részéről semmiféle oly magatartást, jogellenes ténykedést nem látott fennforogni, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a bizottság kényszerhelyzetet teremtett volna az igazgatósággal szemben a tekintetben, hogy az kötelezettségeinek mindenben eleget ne tehessen. Ily körülmények közt, tekintve, hogy a felperest ért károsodás a bizottság működésével összefüggésbe nem hozható, mert mindaz a cselekvések és mulasztások, amelyek lényegben a kereset jogalapját teszik, a jelzett bizottság s illetve megbízóiknak, a részvényeseknek ténykedéseire vissza nem vezethetők ; a kir. ítélőtábla azt találta megállapítandónak, hogy alpereseket részvényesi működésükben marasztalni nem lehetett. Ámde felperes kereseti jogalapként előterjesztette azt is, hogy keresetét I és V-rendű alperesekkel szemben, mint igazgatósági tagokkal szemben, is érvényesíti. Az elsőbíróság alpereseknek ezen az alapon vitatott felelősségével foglalkozni nem kívánt, mert szerinte a perbevont alpereseknek, mint részvényeseknek volt felelősségük megállapítandó és a felperesi igény ez alapon volt elbírálandó. A kir. ítélőtábla e fentebb elfoglalt álláspontja értelmében a per elbírálásánál alpereseknek az igazgatósági tagságukból eredő felelősségét vizsgálandónak találta s a pert a kir. törvényszék ítéletének II. részében megállapított és III. részében külön kiemelt ténymegállapítása alapján a felperesnek az igazgatósági tagok ellen érvényesített igénye szempontjából is elbírálhatónak tartotta s e részben az I. bíróság által megállapított s e helyütt is elfogadott tényállást kiegészíti azzal, hogy V-rendű alperes beismerte azt, hogy a felperes által a keresetben leírt pénzátutalás időpontjában a bankrészvénytársaságnak igazgatósági tagja volt. I-rendű alperes pedig előadta azt, hogy igazgatósági tagságáról 1925. évi április hó 1. napját megelőzőleg lemondott, de nem vette tagadásba azt, hogy a keresetben jelzett átutalás időpontjában a tagság a cégjegyzékben törölve nem lett. A kir. ítélőtábala az I és V-rendű alperesekkel, mint igazgatósági tagokkal szemben való felelősség megállapítása szempontjából elfogadja az elsőbíróságnak ugyanazon indokait, ame-