Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)

Hiteljogi Döntvénytár. 105 szempontból teljesen lényegtelen, úgy hogy a felperes által gyártott sámfa beleütközik az alperes szabadalmába. Ez a vélemény a kihágási ügy érdemében és a zárlat el­rendelése, illetőleg fenntartása kérdésében megtartott tárgya­láson csatoltatott s az előzetesen, biztosítéktól függően elrendelt zárlat részben ennek a véleménynek az alapján tartatott fenn. Ez a körülmény egymagában is megállapítja az alperes jóhiszeműségét és miután arra sem merült fel adat a perben, hogy az alperest vétkes gondatlanság terhelné, a fenn ismer­tetett határozatokban kimondott jogelv alapján az alperes fe­lelősségét megállapítani nem lehetett. Ezért az alperes felülvizsgálati kérelmének helyt kellett adni s a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperest keresetével el kellett utasítani. Cégbitorlástól való eltiltás. 67. Ha kétség merül fel, hogy a cégbitorlástól való eltiltásra perelt alperes polgári neve, melyet ez cégül használ, helyesen hogyan hangzik, a Tvt. 7. vagy 8. §-ában megjelölt bitorlás és az alperes által használandó cég­szöveg meg állapittatása végett elébb az alperes helyes pol­gári neve derítendő ki. W. Sámuel cégbitorlástól való eltiltásra indít pert W. Samu ellen, aki a felperesével azonos üzletágban ugyanabban a városban folytat szintén cégül bejegyzett polgári neve alatt üzletet. Kétséges, hogy az alperes utóneve az anyakönyvi bejegyzés szerint mi? A fellebbezési bíróság kimondja, hogy az alperes cégében a W. Samu nevet az évtizedek óta bejegyzett felperesi cég­től megkülönböztető toldás vagy más változtatás nélkül nem használhatja. — A Kúria az ez ellen irányuló felülvizsgálati kérelmet elutasítja, de annak megállapítása végett, hogy a Tvt. 7. vagy 8. §-ában meghatározott bitorlás esete forog-e fenn, s hogy a szerint a két cég összetéveszthetőségének meg­szüntetése végett az alperes által használandó cégszövegre nézve mily intéz­kedésre van szükség, az alperes ellen folyamatba tett közigazgatási eljárásra tekintettel az ítéletet feloldja. (Kúria 1929 jún. 13. P. IV. 7383/1928. sz.) Indokok : Kétséges, hogy az alperes utóneve az anya­könyvi bejegyzés szerint Salamon vagy Samu-e. Az azonban a fellebbezési bíróság által felhozott és a kir. Kúria által is osztott okfejtéshez képest kétségen kívül áll, hogy a Sz.-en az alperesével hasonló üzletágakkal bár nagyobb arány­ban foglalkozó W. Sámuel szöveggel évtizedek óta bejegyzett felperesi cég és az újabban keletkezett «Weisz Samu» alperesi cég egymással összetéveszthető.

Next

/
Thumbnails
Contents